1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Összesen 7,8 millió utast szállított 2009-ben a Wizz Air, 33 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Magyarországon közel egymillió utast vitt el, ami több mint húsz százalékos növekedés 2008-hoz képest.

Ferihegyen a Wizz Air saját bevallása szerint jelenleg 45,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a diszkont piacon. Idén szeptemberben beindult a Budapest-Düsseldorf/Weeze járat és hamarosan további két célállomással bővül a hálózat: idén februárban Turku, márciusban pedig a Bologna/Forli válik elérhetővé Budapestről. (Igaz, a párizsi járatot megszüntette a cég - a szerk.) 

Az elmúlt év folyamán a légitársaság megnyitotta tizenegyedik bázisát Prágában, hét új Airbus A320-as repülőgépet vett át és negyven új járatot indított be. Jelenleg 27 gépből áll a flotta, a hálózatban pedig 147 célállomás található idén télen.  

"2010-ben új bázisokat és új útvonalakat nyitunk, növeljük a járatszámot és a kapacitást, és több mint 10 millió utast viszünk majd" - idézi az mfor.hu hoz eljuttatott közlemény Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját.

Menedzsment Fórum


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!