Az Unitravel Utazásszervező Kft. 2006. évi, kulturális körutazásokat, városlátogatásokat, csillagtúrákat és egzotikus felfedezőutakat népszerűsítő programfüzetében közzétett tájékoztatás értelmében az egyes utak során felkeresendő, feltüntetett helyek megközelítésének és megtekintésének ellenértékét a részvételi díj és a feltüntetett külön belépők ellenértéke képezte, miközben az utak leírása alapján a fogyasztó arra következtethetett, hogy az út leírásában szereplő programok ára a részvételi díjból (az "alapárból") és a feltüntetett belépők árából áll, azzal azonos.
A GVH azt is felrótta, hogy társaság programfüzeteiben több olyan állítás szerepelt, amely szerint ez a vállalkozás alkalmazza a legkedvezőbb (legalacsonyabb) árakat a piacon. Ezek az állítások valamennyi versenytárssal szemben fogalmazódtak meg, s így az Unitravel Utazásszervező Kft.-nek valamennyi vállalkozással szemben kellett volna bizonyítania, hogy állításai megfelelnek a valóságnak. Ennek a cég nem tett eleget. Az Unitravel Utazásszervező Kft.-nek nem is áll rendelkezésére olyan, valamennyi versenytárs kínálatát folyamatosan elemző megoldás, amely lehetővé tenné az ilyen állítások alkalmazását. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, a vállakozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított a programfüzeteiben tett piacelsőségi állításaival.
A jogsértés megállapítás mellett a Gazdasági Versenyhivatal 1 millió Ft bírság megfizetésére kötelezte az Unitravel Utazásszervező Kft.-t, áll a hivatal közleményében.