2p

Az idén szeptemberben 1400 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, az augusztusi 566 után - közölte az Opten céginformációs szolgáltató pénteken.

A felszámolások szeptemberi megugrása mögött azonban a cégbírósági szabadságok miatt felhalmozódott ügyhátralék ledolgozása áll - idézi a közlemény Csorbai Hajnalkát, az Opten Kft. stratégiai igazgatóját.

Az Opten adatai szerint az első három negyedévben összesen 34 százalékkal több cég dőlt be, mint egy évvel korábban. Tavaly szeptemberben 37 százalékkal több céget számoltak fel, mint 2007 szeptemberében.

A válság miatt nőtt a csődeljárások száma is: bár még mindig nagyon kevés - az első három negyedévben 58 - vállalkozás él a csőd lehetőségével, ez mégis többszöröse az eddigi, évi 10-15 csőd indításának - áll a közleményben.

A végelszámolások növekedési üteme szeptemberben stagnált, miközben az első három negyedévben összesen 37 százalékkal több cég végelszámolását indították el, mint egy évvel korábban.

Szakértők szerint a következő hónapokban lassan csökken majd a felszámolások növekedési üteme, mivel a viszonyításul szolgáló előző évi adatokba fokozatosan bekerülnek a már válsággal terhes utolsó negyedév adatai.

A cégalapítási kedv ugyanakkor nem esett vissza túlzottan a válság miatt. Tavaly szeptemberben csaknem 3.000 új cég bejegyzését jelentették be a cégbíróságok, idén a kilencedik hónapban 2.742-ét. Ezt a magasnak mondható számot az Opten stratégiai igazgatója szerint semmilyen reálgazdasági tényező nem indokolja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!