3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nyáron megjelent a privatizációs törvény módosítása, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az Állami Autópályakezelő Zrt.-nek (ÁAK Zrt.) csak 25 plusz 1 százaléka maradjon tartós állami tulajdonban, azóta folyamatosan jelentkeznek a bankok, illetve a szakmai befektetők, akik között vannak Magyarországon, illetve Európában autópályákkal foglalkozó társaságok egyaránt.

[ajanlo=1504][igazitas=right/]Az ÁAK szempontjából nem volt haszontalan a több mint egy éves felkészülés az ÁAK kötvények kibocsátására - amiről az állam végül is 2006 nyarán lemondott -, mivel emiatt a céget teljesen átvilágították, és ezzel párhuzamosan 2006-ban az ÁAK maga is racionalizálta működését, valamint karcsúsította szervezetét - mondta az MTI-nek Winkler-Virág András, a cég kommunikációs igazgatója. Így az állami autópálya-kezelő gyakorlatilag mára tőzsdeképessé vált.

Az ÁAK kommunikációs vezetője szólt arról is, hogy mivel 2007 végén lejár az ÁAK és az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) közötti sztrádaüzemeltetési és fenntartási szerződés is, ezért a megújításról már korábban megkezdődtek a tárgyalások.

A hosszútávra - 20-30 évre - megkötendő koncessziós, vagy autópálya üzemeltetési szerződés lehet az alapja az ÁAK jövőre esedékes privatizációjának is, hiszen egy ilyen periódusra vonatkozó szerződés az állammal sok befektető számára jelent vonzó perspektívát.

Megújuló matricaszerződés

Az ÁAK Zrt. és az UKIG várhatóan január elején megújítja a 2007-re vonatkozó autópályadíj-szedési szerződést is, amely rögzíti a matricás rendszerben az ÁAK Zrt. feladatait és díjait.

A 2007-től érvényes új útdíjszedési szerződés alapvető keretei azonosak lesznek a 2006. január 1-jétől érvényes feltételekkel - mondta Winkler-Virág András. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a matricás rendszer felelőse már az UKIG, az ÁAK gyakorlatilag alvállalkozóként szedi be a díjakat, végzi a logisztikai és pótdíj-beszedési feladatokat és működteti az országos ügyfélszolgálat-hálózatot, valamint a call centert.

A matricabevételek - az idei mintegy 30,5 milliárd forint lesz - 2006. január 1. óta a költségvetés részét képező Útpénztárba kerülnek, és az UKIG ebből fizeti többek között az ÁAK üzemeltetési, fenntartási és díjszedési tevékenységét - az érvényes szerződések alapján.

A kommunikációs vezető közölte: az elektronikus díjbeszedési rendszer előkészítésére vonatkozó tanácsadói közbeszerzését az UKIG 2006 végén kiírta. A rendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó tendert várhatóan 2007 elején jelentetik meg.

Így a rendszer várhatóan 2008-tól a tehergépjárművekre, míg 2011-től a személygépjárművekre is bevezethető lesz. Az ÁAK stratégiai tervei között szerepel az is, hogy hasznosítva sokéves tapasztalatát és speciális infrastruktúráját, részt vállal a majdan bevezetendő elektronikus díjbeszedési rendszer üzemeltetésében is - tette hozzá Winkler-Virág András.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!