2p

Lényegesen egyszerűsíteni kell az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés akkreditációs folyamatait és adminisztrációját, mivel a vezetők továbbképzése nélkül a magyar kis- és középvállalatok nem lehetnek versenyképesek - mondta Drimál István, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökségi tagja sajtóbeszélgetésen kedden.

A BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozatának alelnöke kiemelte: az idén akár 10-12 százalékos is lehet a munkanélküliségi ráta Magyarországon, a korábbi évek 7 százalék körüli értékéhez képest. Az új munkanélküliek egy része kényszervállalkozóvá válhat, azonban ezek az emberek nem rendelkeznek kellő vezetői tapasztalattal, így vezetői továbbképzéseken kellene részt venniük.

Szatmáriné Balogh Mária, a Convictus-Consult Szervezetfejlesztő és Vezetési Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: nemcsak a kis cégeknél jellemző hogy nem fejlesztik a menedzsmentet, nem ritka ez a 10 milliárd forintos árbevételű vállalatoknál sem.

Aláhúzta: nincsenek meg a feltételei a vezetői továbbképzéseknek, mivel az adminisztrációs és akkreditációs nehézségek mellett ezekre nagyon nehezen kapnak támogatások formájában pénzt a vállalkozások. A felnőttképzés akkreditációjának teljes átalakítására volna szükség, mivel jelenleg egy szabályozás alá tartoznak a szakmai, a nyelvi, valamint a vezetői továbbképzések is.

Drimál István a Bajnai csomaggal kapcsolatban közölte: az intézkedések nem segítenek a kkv-k helyzetén, azok számára a közbeszerzési eljárások adminisztratív terheinek könnyítése jelentené a legnagyobb segítséget, azonban ez nem szerepel az új kormányfő intézkedései között.

Rámutatott: a magyar kkv-k a BKIK Tanácsadó Osztályának felmérése szerint készek az innovációra, azonban források és hatékony jogszabályi keretek nélkül jelentős nehézségekbe ütköznek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!