A munkavállalók számára nagyon fontos, milyen légkörben dolgoznak nap mint nap, mennyire szívesen végzik a feladataikat. De a cégek szempontjából sem mindegy, mennyire elégedettek alkalmazottaik. A vállalatok jelentős részének HR politikájához tartozik bizonyos időközönként az elégedettségi szint felmérése.
A munkahelyi elégedettség sok tényezőből tevődik össze. Befolyásolja az adott pozíció anyagi és erkölcsi megbecsülése, a cég humánpolitikája. De múlhat a rossz közérzet magán a munkavállalón is, amennyiben nem a képességeinek megfelelő állást választott.
A britek fele még az országból is elmenne
Egy friss felmérés szerint az ötven év alatti brit munkavállalók 49 százaléka, amint az anyagi lehetőségei lehetővé teszik, otthagyják jelenlegi állásukat, és lehetőleg az országot is, hogy egy kellemesebb, naposabb helyen éljenek.
A kérdezettek 71 százaléka úgy gondolja, ezt legkorábban a hatvanas éveiben teheti majd meg. A brit kormányzat jelenleg a nyugdíjkorhatár kitolását tervezi, de úgy tűnik, ilyen korában a mostani fiatalok nagy része már nem akar Nagy-Britanniában élni.
Az amerikaiak szélsőségesen elégedetlenek
Society for Human Resource Professionals kutatásának a Monster.com oldalon közzétett eredményei szerint az Egyesült Államokban a foglalkoztatottak többsége nem érzi jól magát a jelenlegi helyén.
Nyolcvanhárom százalékuk tervezi, hogy a gazdasági helyzet javulásával azonnal jobb állás után néz.
Hatvan százalékuk úgy érzi, túl nagy nyomás nehezedik rá a munkahelyén. Ötvenhat százalékuk elégedetlen a munkájával.
A vezető cégek számíthatnak arra, hogy a következő pár évben alkalmazottaik harmincöt százaléka otthagyja őket.
És Ön?
Ha kitölti az alábbi tesztet, kiderül, Ön az elégedetlenek táborába tartozik, vagy azok közé, akik számára nem jelent terhet a napi munkahelyi rutin.
Kapcsolódó anyag:
Mindenki ott akarja hagyni a munkahelyét
Munkamániás Ön?
Elégedett Ön a munkahelyével?
Azonnal otthagyná a jelenlegi állását, ha tehetné, vagy legszívesebben odakötözné magát az íróasztalához?