Az EU eljárása egy hosszú távú hadjárat része, melynek célja, hogy "rendet tegyen" az európai energia-kereskedelmi gyakorlatban, jelenti az AFP hírügynökség.
Az EU legfelsőbb szabályozója szerint az E.On és a Gaz de France megállapodást köthetett, hogy az európai gázpiacok liberalizációja után is távol maradnak egymás hazai piacaitól. Az eljárás alapját azok az információk jelentik, melyekre meglepetésszerű vizsgálatok során derült fény tavaly májusban.
A lehetséges szabálysértés tartalmaz egy gyanús egyezséget a MEGAL vezetéken szállított földgázra vonatkozóan. A csővezeték - melyet az E.On és a GdF közösen birtokol - Dél-Németországon keresztül szállítja a gázt a német-cseh és a német-osztrák határon át egészen a német-francia határig.
A Gaz de France közleményben tudatta, hogy eddig is együttműködött az Európai Bizottsággal, és most is hajlandó segíteni a nyomozást. Az E.On szóvivője szerint a problémás egyezséget 1975-ben kötötte a két vállalat, azonban ez 2004-ben lejárt, és mára nincs gyakorlati jelentősége.