2p

Négy és félmilliárd forintért kelt el a két éve felszámolás alatt lévő Pápai Hús Zrt.; a már harmadszor kiírt pályázatra egy projektcég, a Pápai Hús Kft. jelentkezett és nyert, miután a kormány bankgaranciát vállalt a hitel nyolcvan százalékára - tájékoztatta Varga Jenő felszámolóbiztos, a Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t.

Az összeg a vételáron túl a további működéshez szükséges forgóeszközök értékét és a fejlesztési hiteleket is magában foglalja - tette hozzá a felszámolóbiztos. A vevő tulajdonába kerülnek a gyár készletei, sertéstelepei és a sertések is.

Varga Jenő szerint hozzáértő és felelős tulajdonosi kör kezébe kerül a nagymúltú gyár; a projektcéget a pápai Agroprodukt Zrt., az ugyancsak helyi Víz- és Csatornamű Zrt., a pápai önkormányzat, továbbá a cég dolgozóiból, a menedzsment tagjaiból és a sertéstenyésztőkből alakult társaság hozta létre.

Varga Jenő hangsúlyozta, hogy a pápai húsgyár gazdálkodása az utóbbi félévben már nyereséges volt, s szerinte a továbbiakban is így lehet működtetni, de - szavai szerint - körülbelül ezernél csak kevéssel több dolgozóval. Jelenleg 1.380-an dolgoznak a húsgyárban - jegyezte meg.

A felszámolóbiztos szerint a kormány "bölcs és felelős" döntést hozott a garancia vállalásával, ugyanis nemcsak egy nagy céget és sok dolgozó munkahelyét mentette meg, hanem egy régió gazdasága fölül hárult el a veszély.

Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az MTI-nek elmondta: a 4,5 milliárd forintos vételár 16 százaléka önerő, ezt a Pápai Hús 1913 Kft. biztosítja, a fennmaradó rész a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtandó hitel, amelynek 80 százalékára vállalt garanciát a kormány.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a 15 éves futamidejű hitellel fejlesztési pénzhez is jut a projektcég, amely így megveheti a központi telepet, a gyártósort és egyéb gépeket, járműveket, a bolthálózatot és a márkanevet. Gőgös Zoltán szerint az átvétel január 1-ig megtörténhet.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!