2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Újabb kínai autógyár közölte, hogy kedvező árfekvésű autókkal kíván hamarosan megjelenni Európában és az Egyesült Államokban. Eközben a legnagyobb európai autókereskedelmi cégek azt mérlegelik, hogy a jövőben kínai gyártmányú autókat is felvesznek választékukba.

Kína egyik vezető autóipari csoportja, a Geely kedden közölte, hogy kifejlesztették azt a középkategóriás modellt, amelyet kifejezetten az európai és az amerikai piacra szántak. A cég elnöke a német Handelsblattnak elmondta, hogy már építik új gyárukat, ahol évente egymillió autót terveznek előállítani, és 2015-ig két millióra bővítik a kapacitást. Az export várhatóan 2008-ban indul be.

A másik jelentős kínai autógyár, a Chery Automobile a DaimalerChrysler csoporttal folytat tárgyalásokat arról, hogy az Egyesült Államokban Dodge márkanév alatt forgalmaznák a Chery alacsony fogyasztású kisautóját. A Der Spiegel német magazin az amerikai-német csoport környezetéből származó információkra hivatkozva azt írta, hogy az együttműködés fellendítheti az értékesítési nehézségekkel küszködő Chrysler forgalmát. Korábban a csoport német elnöke, Dieter Zetsche is arról beszélt, hogy tárgyalnak lehetséges kínai partnerekkel az amerikai piacon való együttműködésről. A Chery érdeklődik a romániai Daewoo iránt is, és korábbi hírek szerint a cég gyárat kíván létrehozni Kelet-Európában.

Eközben a legnagyobb európai autókereskedelmi cégek mérlegelik a kínai gyártmányú autók felvételét a választékukba. Hírek szerint tíz nagy európai kereskedelmi csoport érdekelt a kínai gyártókkal való együttműködés kialakításában. A német AVAG holding, a brit IM Group, a holland Kroymans és a spanyol Berge Automocion több kínai gyártóval folytat tárgyalásokat, írta néhány napja az Automotive News Europe. A lap kereskedőktől származó értesülése szerint az osztrák Porsche Holding, Európa első számú forgalmazó cége és a svájci Emil Frey is részese a megbeszéléseknek. Egyik cég sem fűzött kommentárt a hírhez.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!