Ezt tartalmazza Carl-Peter Forster, a zürichi székhelyű General Motors Europe elnöke által írt levél, amelyet a munkavállalóknak küldött. A csütörtökön nyilvánosságra került levélben Forster rámutatott, hogy a világgazdasági válság közepette a vállalatot szorongatják a csökkenő eladások, ráadásul a fogyasztók a kisebb és hatékonyabb autók vásárlása felé fordultak.
A túlélés érdekében a GM Europe elnöke nem lát más alternatívát, mint "agresszív módon csökkenteni a szerkezeti költségeket". A cél a munkabérköltségek 10 százalékos lefaragása, mégpedig a munkaidő és a bérköltségek, illetve más, a munkával kapcsolatos ötletek révén. Forster egyelőre kizárja a munkahelyek számának csökkentését, de figyelmeztetett arra, hogy az autópiaci helyzet romlásának esetén más intézkedésekre is szükség lehet.
A General Motors több európai autómárkával rendelkezik, övé az Opel, a Saab, a Vauxhall és a Chevrolet. A legjelentősebb márka, az Opel egyedül Németországban több mint 26 ezer munkavállalót foglalkoztat. Az Opel nemrégiben mintegy egymilliárd dolláros garancia vállalását kérte a német kormánytól, hogy biztosítani tudja finanszírozását az anyavállalat csődjének esetére.
Klaus Franz, a GM Europe központi üzemi tanácsának elnöke bírálta a menedzsmentet amiatt, hogy azonnal a munkabérköltségekre koncentrálnak, amikor a mérleg kiegyensúlyozásáról beszélnek. A bérköltségek csökkentése helyett inkább az értékesítési lánc szélesebb felülvizsgálatát javasolják, emellett látni szeretnék a következő öt évre vonatkozó üzleti terveket, valamint a "nem hatékonynak" ítélt európai szerkezet megváltoztatására vonatkozó elképzeléseket.
A General Motors a legnagyobb a három detroiti autógyártó között, s felhetően a legnagyobb segítségre szoruló is. A deitroiti hármak - a GM, a Ford és a Chrysler - 25 milliárd dolláros áthidaló hitelt kértek az amerikai kormányzattól az életben maradáshoz, de a kongresszus demokrata párti vezetői decemberre halasztották a szavazást a szövetségi segítségről, mert átalakítási terveket várnak a cégektől. A GM nyolc évvel ezelőtt még 177 ezer embernek adott munkát az Egyesült Államokban, de ez a szám mostanra 104 ezerre esett vissza.