2p

Még az idén év végéig befejeződik a LOT lengyel légitársaság privatizációja a lengyel kincstárügyi minisztérium tervei szerint - jelentette a hétvégi lengyel sajtó.

A részvényesi közgyülés pénteken megerősítette a privatizációs szándékot, egyszersmind megváltoztatta a cég státusát. Így a LOT ugyanolyan státusba került, mint a többi társaság, amelyben részesedése van a kincstárügyi minisztériumnak. A módosításra azért volt szükség, mert a külföldi befektető SAirLines részesedését megvásárolta a Towarzystwo Finansowe Silesia (TFS) lengyel cég. A LOT jelenlegi tulajdonosai a kincstár és a TFS (mintegy 93 százalék hányadban), illetve a légitársaság dolgozói (6,93 százalék).

A kincstárügyi minisztérium tervei szerint a privatizáció több szakaszban valósul meg: az elsőben tőkeemelés lesz, majd pedig - mint Zdzislaw Gawlik kincstárügyi miniszterhelyettes közölte - értékesítik a légitársaság újabb részvénycsomagjait, hogy végül a befektetőnek többségi részesedése legyen.

Nemcsak a légitársaságot adják el, hanem a kincstár tulajdonában lévő kiszolgáló cégeket - LOT Catering, LOT Service, LOT Aircraft Maintenance Services - is, illetve a regionális utasszállító Eurolot társaságot is.

A LOT legnagyobb gondja jelenleg nem annyira a tőkehiány - Marcin Piróg elnök szerint a LOT idén már nem lesz veszteséges -, hanem elsősorban a flotta szűkössége, ami nem teszi lehetővé a teljes hálózat biztonságos használatát. Egy esetleges műszaki hiba késésekkel, sőt, járatok lemondásával jár, és ez komoly kiadásokat jelent a légitársaság számára. A flotta azért szűkös, mert a LOT csak egy év múlva, több mint hároméves késéssel kapja meg a megrendelt Boeing-787-es gépeket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!