2p

A MÁV-nak minden adottsága megvan ahhoz, hogy megteremtse a versenyképes szolgáltatás feltételeit - hanfsúlyozta Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára csütörtökön az Utazás 2006 kiállításon.

Dióssy Gábor úgy véli, hogy a parlament által tavaly elfogadott új vasúti törvényben megteremtődtek a verseny feltételei. Szerinte Magyarország a vasutak közötti versenyben előnyre tehet szert, ha jól használja ki földrajzi lehetőségeit.

Az államtitkár kitért arra, hogy a következő 8-10 évben 1000 milliárd forint áramlik a vasúti infrastruktúra fejlesztésébe. Jelentős korszerűsítés várható a páneurópai IV-es és V-ös közlekedési folyosókon, és folytatódik a járműpark korszerűsítése.

A MÁV átalakulásával kapcsolatban a GKM államtitkára elmondta: 2006. január elsejétől önálló szervezeti egységként működik az árufuvarozási részleg, a MÁV Cargo, emellett 2007. január elsejétől a személyszállítási illetve a gépészeti üzletág is önállósul. Az államtitkár utalt arra, hogy a magyar vasút is alkalmazkodik az EU liberalizációs törekvéseihez.

Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója szólt arról, hogy hamarosan megnyitják központi jegyirodájukat a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky úton. A jegyértékesítési lehetőségek kiterjesztése érdekében együttműködésre törekednek a postával, illetve a nagyobb bevásárló központokkal. Az internetes jegyfoglalást a tervek szerint kiterjesztik a nemzetközi járatokra is, és dolgoznak azon, hogy a jegyvásárlást is meg lehessen oldani az interneten keresztül.

A rendezvényen Gaál Gyula stratégiai partnerségi keretszerződést írt alá Galla Gáborral, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójával. A megállapodás célja a turisztikai marketing terén való összehangolt tevékenység elősegítése, Magyarország turizmusának további fejlesztése, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó infrastruktúra (például adott színvonalú vasúti utazási lehetőségek) biztosítása. Emellett a MÁV vezetői stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a Neckermann Utazási Szolgáltató Kft.-vel és a Diákbónusz Kht.-vel is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!