2p

Az Airbus és a Boeing hosszú évek óta ádáz csatát vív. Úgy tűnt az amerikai gyártó lépéselőnybe kerülhet, az Airbus egy most bejelentett tranzakcióval viszont behozta a hátrányát.

Az Airbus és a Bombardier hétfőn jelentette be, hogy az európai gyártó 50 százalékos részesedést szerez előbbi vállalat C szériájának projektjében. Sőt az Airbus 5 éven belül ki fogja vásárolni partnerét az együttműködésből, és teljes mértékben az övék lesz a Bombardier fejlesztése.

A lépés azért volt erős húzás az Airbus részéről mert több szempontból is fenyegetve volt. Egyrészt az ő gépeik részben Európában, részben Kínában készülnek, ezért egy most bevezetett adó jelentős terhet raknak rájuk. A protekcionista amerikai gazdaságpolitika különadóval büntetné őket a külföldi gyártóbázis miatt. Miután a Bombardier gyára az USA-ban, Mobile városában (Alabama állam) található, így ez immár nem fenyeget.


Az ügy előzménye, hogy a Boeing hosszan lobbizott a védővám bevezetése érdekében, és jelenleg közel 300 százalékos az a sarc, amivel az Airbus gépeit terhelik, ha az Egyesült Államokban értékesít gépeket. A mostani megállapodás viszont mind az európai cég, mind pedig a Bombardier szerint mentesíti a védővám megfizetése alól a C széria gépeit. Ez a típus pedig a Boing legnépszerűbb repülőgépének jelent komoly konkurenciát.

Az amerikaiak által bevezetett védővám kapcsán a szakértők azt emelik ki, hogy a színfalak mögött sokkal többről van szó, mint az amerikai munkahelyek megvédése. A Boeing olyan hátországot szeretett volna kialakítani, aminek köszönhetően az amerikai piac egyeduralkodójává válhat.

Magyarországon is tesztelték az Airbus szupergépét

A helyzet iróniája, hogy nem először bosszantja fel a Bombardier a Boeing vezetőit. A kanadai vállalat törekvése régóta az, hogy a harmadik legnagyobb gyártó legyen a kereskedelmi légiközlekedési piacon. Korábban a Boeing mellett ott volt a McDonnell Douglas és Lockheed is. Manapság a Lockheed már nem gyárt polgári célokat szolgáló gépeket, míg a McDonnell Douglast a Boeing bekebelezte. Ugyanakkor az Airbus jelenleg a duálissá vált a globális légiközlekedés nagy szereplője lett a Boeing mellett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!