3p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor budapesti főpolgármester avató beszédeivel hivatalosan is megnyílt a Megyeri híd, a forgalom várhatóan délután 4 órakor indulhat meg Buda és Pest legészakibb összeköttetésén.

A 63 milliárd forint adófizetői pénz biztosan jó helyre került - mondta a miniszterelnök, és felidézte azt, hogy a két hete átadott M0 keleti szektor jelentősen csillapította a Hungária körút forgalmát és könnyebbé tette az ott lakók életét. Üdvözölte az építők gesztusát, hogy a híd tényleges elkészültétől egy hónapig díszkivilágításban tartják a hidat, sőt még a villanyszámlát is fizetik.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2003-tól ez a negyedik új Duna-híd. Az előzők Szekszárdon, Dunaújvárosban, és Köröshegyen épültek.

Demszky Gábor kiemelte, hogy Budapesten 5 millió forint az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), amely háromszorosa az országosnak, az első félévben a fővárosban 12 százalék volt a gazdasági növekedés, tehát az infrastrukturális beruházások a növekvő gazdaságból megtérülnek.

Beszélt arról is, hogy a Szabadság híd felújítása az év végére elkészül, míg a Margit híd felújítása 2010 nyarára fejeződik be. Akkor indulhat az Aquincumi híd építése, amely nem az agglomerációt, hanem Buda és Pest két északi kerületének az összeköttetését szolgálja.

A kedden átadott Megyeri hidat a Hídépítő Zrt. valamint a Strabag Zrt. konzorciuma, az M0 Északi Duna híd Konzorcium építette. A kivitelezés 2006 februárban indult és 2008 szeptemberben fejeződött be. A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. volt, a hidat az Unitef-CÉH Kkt. tervezte.

A teljes objektum hossza 3,9 kilométer, ebből az öt híd 1.862 métert tesz ki. A Nagy-Duna-ági híd hossza ebből 591 méter. A pesti oldalon a 2/A jelű út fut tovább a hídra, úgy hogy egy új csomóponton át lehet eljutni a Váci útra. A híd alá került 2. számú főútról a Váci út érintésével lehet tovább jutni az említett csomópontig, ahol is választani lehet a Megyeri híd és az M0-án való továbbhaladás között. A budai oldalon a 11. számú főúton pedig új körforgalmi csomópont épült.

A híd északi oldalán kerékpárút köti össze Pestet Budával. Erre a budai oldalon a Duna parton futó kerékpárútról lehet felhajtani, míg a pesti oldalon a 2. számú út mellé épített kerékpárútról indul a csatlakozó szakasz. A hídon átvezető kerékpárutat a mozgássérültek kerekes székkel is használhatják. A híd déli oldala a gyalogosoké.

A híd kétszer két sávos, de olyan széles a leállósáv, hogy szükség esetén abból is haladó sáv alakítható ki, így kétszer három sávos lehet a híd és akkor még mindig marad hely egy biztonsági sávnak.

A hídon összegyűlt csapadékvizet egy tározóba vezetik, és csak tisztítás után kerülhet az a Dunába.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!