2p

A SkyEurope fapados légitársaság a Fővárosi Bíróságon megfellebbezi a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a céget elmarasztaló döntését, mert azt alaptalannak, a kiszabott 50 millió forintos bírságot pedig indokolatlanul magasnak tartja.

A GVH Versenytanácsa 2006. október 25-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a SkyEurope Airlines Hungary Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított a 2005-ben és 2006-ban kifejtett reklámtevékenysége során.

A SkyEurope a GVH döntésére reagálva a pénteki közleményben hangsúlyozta, hogy a légitársaság nem sértette meg az ügyfelek pontos tájékoztatásával kapcsolatos jogszabályokat.

A GVH kedden azzal indokolta az elmarasztalást, hogy a légitársaság az általa értékesített repülőjegyek fogyasztók által fizetendő ellenértékének egyes elemeit (például, hogy a jegy csak egy útra szól, és nem tartalmazza a repülőtéri illetéket, továbbá csak bizonyos járatokra érvényes) nem közölte. Ráadásul az árközlés helyes értelmezéséhez szükséges információkat lényegesen kisebb méretű betűkkel tette közzé, amivel megnehezítette ajánlatának valós megítélését. Jogellenesnek minősült továbbá a SkyEurope által 2005-ben az egyik napilapban alkalmazott "a legtöbb járat a legjobb áron" szlogen is, ugyanis a vállalkozás nem bizonyította annak valóságtartalmát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!