3p

Mióta Garancsi István lett a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, látványosan ömleni kezdtek a pénzek. Tavaly kicsivel több mint 1 milliárd forint folyt be a kasszába, ami több mint az előző évi duplája.

A Magyar Természetjáró Szövetség elnökévé 2012-ben választották meg Garancsi Istvánt, Orbán Viktor jóbarátját, aki amellett, hogy a Videoton fociklubb tulajdonosa, azon kevés szerencsések közé tartozik, aki a kaszinóbizniszből is kihasíthat magának egy szép szeletet. Garancsi ezek mellett a természetjáró szövetség élén is nagy sikerrel tudta kamatoztatni jó kapcsolatait. Tavaly ugyanis a szövetség beszámolója szerint kicsivel több mint egymilliárd forint folyt be a kasszába, melynek 36 százaléka az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett. Az Országos Kékkörön kívüli turista útvonalak karbantartására, fejlesztésre kapott egyszer 350, majd 300 millió forintot. Igaz, ebből a tavaly évben összesen 394,3 millió forintot használtak fel.

A költségvetési forrás mellett nagyobb cégek is megjelentek támogatóként, akiktől összesen 163,3 millió forintot kapott a közhasznúsági jelentés szerint a szövetség. A legnagyobb támogatók néhány kivételtől eltekintve egytől egyig állami cégek:

  • Magyar Fejlesztési Bank (59 milliót használtak fel tavaly a banktól kapott 80 millióból),
  • MVM,
  • Magyar Posta,
  • Szerencsejáték Zrt.,
  • erdészetek.

Ők a legjobban kereső celebek!

Mellettük az állami résztulajdonban álló Moltól és az OTP-től is kapott pénzt a szövetség. Noha a legfrissebb beszámolóban tételesen nem tüntetik fel, de a 2014 és 2013-as év alapján nem tévedhetünk nagyot, ha 10 milliósra taksáljuk a fenti cégektől érkező összegeket.

2014-ben

  • az OTP ugyanis 22 milliót,
  • a Mol 20 milliót,
  • a Mavi 10 milliót,
  • a Szerencsejáték Zrt. pedig 35 milliót adott a természetjáróknak,
  • az erdészetektől pedig 22 milliónál valamivel több érkezett összesen.

A cégek mellett meglepően sok pénzt sikerült szereznie a szövetségnek a Regionális Operatív Program keretén belül is, tavaly ugyanis összesen 406 millió forintot folyósítottak, mivel azonban ezeknél nagyob összegű a teljes elnyert (több évre jutó keretösszeg), 458,9 milliót tudtak elkölteni 2015-ben a részben költségvetési, részben pedig uniós forrásból.

Még ennél is érdekesebb, hogy a teljes összeg az Országos Kékkör nyomvonal fejlesztését fedezi. Az 1160 kilométeres hosszú útvonalra így kilométerenként 395,6 ezer forint jut. 2012 óta összesen 537,2 millió forint pályázati pénzt fordítottak a túraútvonalra, miközben a folyósított összeg 703,8 millió volt.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!