1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy felvidéki magyarokból álló befektetői csoport megvásárolta, és bő egy hónapon belül újraindítja a két éve leállított berettyóújfalui tejporgyárat - írta hétfői számában a Magyar Nemzet Galló Ferencre, a befektetői csoport képviselőjére hivatkozva.

A lap közlése szerint májusban, a felújítási munkák befejeztét követően sovány tejport kezdenek gyártani kínai piacra, júniustól pedig nagy áruházláncok, elsősorban a Spar és a Coop megrendelésére instant termékeket, vagyis kakaóport, kávékrémport és szelénes savóport is előállítanak.

A gyárban a későbbiekben joghurtot és sajtot is készítenek majd.

Idén még Németországból származó sűrített tejből dolgoznak, 2015-ben azonban elkezdik a hazai és a szlovák nyers tej felvásárlását, és abból állítják elő termékeiket. Az első fél év végéig 47 főt vesznek fel, jövőre 120 főre növelik a létszámot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!