2p

A Gazdasági Fórum második napján - Dávid Ibolya, Hiller István és Kuncze Gábor után - a Fidesz képviselőivel találkozott Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke. A pártelnök Orbán Viktor végül mégsem jött el a rendezvényre, derül ki az mfor.hu tudósításából.

Cséfalvy és Matolcsy

A Fidesz majdnem teljes egészében egyetért a VOSZ által 10 pontban összefoglalt gazdaságpolitikai elvárásokkal - derült ki Matolcsy Görgy és Cséfalvi Zoltán, a párt szakpolitikusainak előadásából.

Elmondták: kétségek két témakörben merülnek fel. Egyrészt kérdéses, hogy a 2006-os 10 százalékos tb-csökkentést meg lehet-e lépni. Másrészt - a Széchenyi-tervvel kapcsolatban - a hitelekkel szemben a vissza nem térítendő támogatásokat, illetve a kamatcsökkentést részesítené előnyben a párt.

A konzultáción elhangzott: az alacsonyabb, de sokkal szigorúbban ellenőrzött járulékok befizetésével lehetne megoldani a gazdaságpolitika egyik legfőbb dilemmáját, az egyensúlyt a foglalkoztatásban. Jelenleg 700 ezer munkahely tartozik a nem vagy csak részben adózók köréhez.

Míg 1998 és 2002 között valamennyi makrogazdasági mutató javult, addig 2002 és 2006 között romlott, tehát fordulatra van szükség, hangsúlyozták a politikusok. A növekedés terén például korábban "Magyarország az első volt régiós, illetve az EU-8-ak szintjén, mára viszont a legalacsonyabb fejlődést mutatja a környező országokhoz képest is".

A Fidesz a kis- és középvállalatok számára 1000 milliárd forintot különítene el - egy új Széchenyi-terv formájában - vissza nem térítendő támogatásokra. Az uniós szubvenciók egyharmadát az átalakított Széchenyi-tervbe csoportosítaná, felét pedig döntően infrastrukturális beruházásokra fordítaná a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében.

N. V. Zs.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!