Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Július 17-én sikerült megkötnie a szerződést a Vasas Sport Clubnak és a Market Építő Zrt-nek.

Összesen nettó 1,19 milliárd forintból fog megépülni a Vasas új kézilabdacsarnoka, melyből 1,17 milliárd a kivitelezés, 27,4 millió forint pedig a tervezés költségét teszi ki - találtunk rá a megkötött szerződésre a közbeszerzési dokumentumok között.

Az új csarnok kialakítása során a sportszakmai szempontokat és a multifunkcionalitást tartották szem előtt. Utóbbinak köszönhetően a csarnokhoz kapcsolódó főépület egyik szintjén egy orvosi és rehabilitációs központ is helyet kap majd, ami "rendkívüli módon segítheti a sportolóknak nyújtott direkt háttérszolgáltatásokat" - mondta még tavaly év végén Markovits László, klubelnök a Vasas honlapjának.

A szerződés szerint a teljes beruházást 13 hónap alatt kell kiviteleznie Garancsiéknak, de lényegében a kezdéstől számítva 12 hónappa később már meg kell kezdeni a használatbavételi eljárást, vagyis a felek megállapodása értelmében 90 százalékos készültségűnek kell lennie a csarnoknak.

A kész csarnok a jövőben nemcsak NBI-es kézimeccseknek ad majd otthont, hanem NBI-es röplabda, Challenge Kupa, CEV Kupa versenyek rendezésére is alkalmas lesz, de helyt adhat NBI-es futsal mérkőzéseknek is.

A csarnok látványterve (Fotó: vasassc.hu)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.