Mindez az értékesítési együttműködésnek köszönhető, amelynek fő célja, hogy az utasok jegyfoglalási lehetőségeit kiterjesszék, mivel a Germanwings és a Condor kínálata Németország számos repülőterén kiegészíti egymást. A megállapodást követően a két partner légitársaság számára azok egymástól valamelyest eltérő célcsoportjai is elérhetővé válnak. A Germanwings és a Condor az adott járatokat ugyanakkor továbbra is saját neve alatt értékesíti.
A Germanwings 2006. március 26-tól érvényes nyári menetrendjében több mint 50 európai célállomást kínál utasainak. A légitársaság flottájában 24 Airbus A319-es és Airbus A320-as típusú repülőgép teljesít szolgálatot, 2005-ben 5,5 millió utast szállított.
A német Condor légitársaság nyári menetrendjében az új, városi járatokat is beleértve 43 belföldi és 33 európai célállomást kínál. A Condor flottája 36 repülőgépből áll és 2004/2005-ben 7,25 millió utast szállított.
Kapcsolódó anyagok:
Törzsutasprogramot indít a Germanwings
80 százalékkal növelte forgalmát a Germanwings