Minden azon múlik ugyanis - hangsúlyozta egy tisztviselő az EU regionális főigazgatóságán -, hogy mikor, milyen minőségű pályázat érkezik a magyar fővárosból, és milyen stratégiát követ. Vagyis mennyire darabolja szét a pályázat a projektet. A napilap forrása elképzelhetőnek tartja, hogy a teljes EU-hozzájárulás valamivel meghaladja a 200 milliárd forintot, de hangsúlyozza: Brüsszel már eddig is azt szorgalmazta, hogy a metrópénz aránya legyen minél alacsonyabb a mintegy 440 milliárdos KözOP-on belül.
Műszaki és pályázati okokból is elkerülhetetlennek tűnik a metróprojekt feldarabolása. Itt azonban inkább elméleti lehetőségnek tartják, hogy a 260 milliárd forintos - azaz több mint egymilliárd eurós - igénytervet annyira felaprózzák, hogy darabjai az ötvenmillió eurós (12,5 milliárd forintos) határ alá essenek. Így nem minősülne "nagy projektnek", ami megkönnyítené a brüsszeli döntéshozatalt.
Budapest érdeke látszólag az, hogy az EU minél előbb elkötelezze magát. Ennek azonban többek között műszaki korlátai vannak: míg a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti szakasz "pályázatérett", addig a Bosnyák térig tartó második ütem nem. Azonban ha az unió az év végéig elkötelezné magát a teljes összegre, úgy azt legkésőbb 2010 végéig el kellene költeni az úgynevezett n+3-as szabály értelmében.
Danuta Hübner, az illetékes EU-biztos támogatja a 4-es metrót, így az uniós hozzájáruláshoz nem fér kétség. Azonban az EU regionális főigazgatóságán több komoly kétség is felmerült az építkezés kapcsán. Kifogás érte a sűrű állomáskiosztást és azt, hogy a beruházás egyre drágult. Ezt a két problémát az EU a támogatás felső korlátjával tudja áthidalni, írja a Népszabadság.