A GVH a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást 2012-ben ÉTER-1. Mérnöki és Tanácsadó Kft.-vel szemben, amelyet azzal indokoltak, hogy a vállalkozás az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatkor dokumentumokat törölt a számítógépeiről. Az eljárás eredményeként a hivatal 1,3 millió forintos bírságot is kiszabott.
Az ÉTER-1. Mérnöki és Tanácsadó Kft. megtámadta a hivatal döntését a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírságon (FKMB), melynek jogerős végzése szerint a GVH végzését hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezték őket.
Az ügy kapcsán a GVH is reagált, és a hivatal megerősítette, hogy az FKMB a GVH e döntését hatályon kívül helyezte, és a GVH-t új eljárásra kötelezte az eljárási bírság kiszabása kérdéskörében. A GVH ezen új eljárásban szintén megállapította az eljárásjogi jogsértést, és – a korábbi döntéshez képest némileg kisebb összegű – eljárási bírságot szabott ki. A GVH döntésével szemben az ÉTER-1 Kft. ismét bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett. A bírósági eljárás jelenleg folyamatban van.
mfor.hu