3p

Három éven belül térségünk felett is egységesítik az eddig országhatárok mentén széttagolt légteret, így Boszniától hazánkon át Csehországig húzódó egységes blokk jön létre. Ennek eredményeként korszerűsödik az útvonalszerkezet, hatékonyabban működnek majd a légiirányító-központok és így végeredményben kevesebb lehet a késés a légiforgalomban, hangzott el egy szerdai sajtótájékoztatón.

Az égen már nem fog számítani, hol a határ (Fotó: Sojuz)

2012-ig úgynevezett funkcionális légtérblokkok (FAB-ok) létrehozásával egységesítik Európában az eddig országhatárok mentén széttagolt légtérszerkezetet, ami a Magyarország feletti légiforgalmat irányító Hungarocontrol Zrt.-t is komoly fejlesztésekre készteti, mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Markó Andrea, a cég vezérigazgatója.

11 milliárdból fejlesztenek

Ezt szem előtt tartva a Hungarocontrol három éven belül 11 milliárd forintot költ majd az úgynevezett ANS (Air Navigation Service) III. projekt megvalósítására.

Ennek keretében felépítenek egy új légiforgalmi irányító központot, a jelenlegit pedig kényszerhelyzeti tartalék központként, valamint oktatási és tudásbázisként használják majd. Emellett teljes egészében lecserélik az irányításhoz használt MATIAS rendszer hardware-platformját, frissítik a szoftvereket, valamint egységes IP-s hálózatot építenek ki.

A beruházást saját és uniós forrásból, valamint banki hitelből fedezi a Hungarocontrol – a hitel a teljes költségek 10-40 százalékát fedezheti, válaszolta újságírói kérdésre Markó Andrea. Az EU hatmillió euróval támogatja a fejlesztést, ebből hárommilliót jövő januárban utal át a cégnek, a fennmaradó hárommilliót pedig a beruházáshoz szükséges összeg hatvan százalékának elköltése után, várhatóan 2012-ben fizeti majd ki.      

Egységes légtérblokk országhatárok nélkül

Ami az Egységes Európai Égboltot illeti, az a mostani tervek szerint összesen kilenc FAB létrehozásával valósulna meg. Hazánk a FABCE része lesz, azaz hat országgal - Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Csehország – közösen hozunk majd létre egy úgynevezett funkcionális, az országhatárokat figyelmen kívül hagyó légtérblokkot.

Ennek legfőbb célja a légiirányítás folyamatainak optimalizálása és így a hatékonyság növelése, magyarázta Fülöp János iparági és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettes. Ez konkrétan azt jelenti, hogy korszerűsítik az útvonal-szerkezetet, optimalizálják az egy irányítóra jutó gépek számát és a szolgáltatásokat, aminek eredményeként például csökkenhet a késések száma a légiközlekedésben, tette hozzá a szakember.

2012-ben indul az igazi verseny

Az egyelőre még nyitott kérdés, hogy a FABCE létrehozása maga után vonja-e egy közös régiós szervezet megszületését is. Hangyál Gyula ATM légiforgalmi vezérigazgató-helyettes szerint minta lehet a svéd-dán modell - a skandináv országok egy holdingot alakítanának a közös feladatok ellátására.    

A Hungarocontrol vezetői újságírói kérdésre elmondták: a FAB-ok létrehozása nem jelentheti azt, hogy veszélybe kerül a magyar cég alaptevékenysége. Azt viszont elismerték, hogy 2012-től verseny indulhat a hét ország légiirányító vállalatai között bizonyos feladatok ellátásáért – erre a HungaroControl többek között a most bejelentett fejlesztésekkel kíván felkészülni.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!