2p

Összeszerelő üzem létesítésére készül 2007-ben Magyarországon a trélereket, nyerges vontatókat, billenő rakodókat előállító német Schmitz Cargobull cég. A vállalat további kelet-európai terjeszkedést is fontolgat.

A trélereket, nyerges vontatókat, billenő rakodókat előállító német Schmitz Cargobull cég 2007-ben összeszerelő üzemet készül létesíteni Magyarországon, jelentette be a Die Welt című német lapban hétfőn megjelent nyilatkozatában Bernd Hoffmann, az igazgatótanács elnöke, a cég társtulajdonosa. Egy korábbi hír szerint az összeszerelő üzem Budapest mellett létesülne. A cég elnökének nyilatkozata szerint a döntés a magyarországi beruházásról már megszületett, a kapacitásról és az építkezés megkezdésének időpontjától még nem döntöttek.

Hasonló üzeme a Schmitz Cargobullnak van már a spanyolországi Zaragozában, a litvániai Panevezysben és az angliai Durhamben kettő is. Nem kizárt, hogy a fehéroroszországi Minszkben is létesül üzem. A részegységeket modulrendszerben Németországban gyártják - Vredenben, Horstmarban, Altenbergében, Gothában ésToddinban -, és a külföldi telephelyeken szerelik össze, igazodva a vevő kívánságaihoz. Logisztikai központ létesítésére is keresnek megfelelő helyszínt a Baltikumban, Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban.

Hoffmann a közép- és kelet-európai kereslet növekedésével magyarázta az új üzemek létesítésének szükségességét. Adatai szerint az elmúlt évben Nyugat-Európában 124 ezret adtak el termékeikből, Közép- és Kelet-Európában 25 ezret.

A vállalat a március 31-én véget érő üzleti évet is nyereséggel fogja zárni. Az előzetes becslés szerint a forgalom 1,3 milliárd euróra növekedett az előző üzleti évi 1,2 milliárdról. A forgalom a következő négy évben 2,05 milliárdra növekedhet. A cég 4056 dolgozót foglalkoztat.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!