3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A belső kereslet visszaesése miatt a hagyományos szolgáltatást végző kisiparosok nem jutnak elég munkához - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke.

A kisiparosokat tömörítő szakmai érdekképviselet elnöke közölte, a szövetség május 30-án tartja küldöttgyűlését, ahol például áttekintik és meghatározzák az érdekképviselet idei cselekvési programját.

Az elnök szerint a helyzeten mindenképpen változtatni kell, a kormány ugyan törekszik a hazai kisvállalkozásokon segíteni, többek között a munkahelyvédelmi programmal, az adminisztrációs terhek csökkentésével, de tovább kellene gondolni a lehetőségeket. Kifejtette, azt már a kormány is felismerte, hogy a kisvállalati adó (KIVA) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) nem teljesen érte el a kívánt célt, és a finomítás során további könnyítéseket kell hozzárendelni.

Az IPOSZ tapasztalata szerint a tagságuk nagyobb részét érintő KATA lehetőségét többnyire azért nem választják, mert egyrészt nem jut el hozzájuk kellő információ, másrészt még mindig nem tudják átvállalni a könyvelőtől - akit a tételes adózáshoz szinte nem is kellene alkalmazni - az egyéb adminisztrációs ügyek intézését.

Németh László megjegyezte, hogy továbbra is az IPOSZ aktívan részt kíván venni az információk eljuttatásában a vállalkozásokhoz a különböző állami támogatással működő programok révén, bár az utóbbi időben nem kapta meg a forrásokat ezekhez a projektekhez. Ennek ellenére különböző megállapodásokkal kívánják elérni, hogy a tagság mégiscsak kapjon információt munkájához, ennek szellemében, illetve a jogkövető magatartás elősegítése érdekében újították meg az együttműködést, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). Kiemelte: fontos, hogy az országos szinten megkötött megállapodások helyben is, a megyékben ipartestületi szinten is működjenek.

Németh László elmondta, hogy szakmai érdekképviseletként minden partnerükkel együttműködési megállapodást kívánnak kötni, hogy a közvetlen kapcsolatépítés adott legyen, és az iparosokat, ipartestületeket érintő gondokat meg lehessen vitatni.

A kézműves termékek piacra jutásának segítését szolgálja a Nemzeti Művelődési Intézettel kötött megállapodás, amely a hagyományos, művészi értéket is képviselő kézműves szakmák kölcsönös népszerűsítését is tartalmazza. A megállapodás révén az internetre is fel lehetne tenni a vállalkozások ajánlatait, hogy a zsűrizett termékekből bárki választhasson - tette hozzá.

Munkához jutatást jelenthet a Fenntartható Otthon Zrt.-vel kialakított együttműködés: az energiatakarékos, gépészeti megoldások, a hőszigetelések népszerűsítése révén a kisiparosok komplex szolgáltatással vehetnének részt a lakóházak energiatakarékos beruházásainak megvalósításában.

Az elnök szerint a szakmai érdekképviseleti munkában oda kellene eljutni, hogy a kormány a kisiparosokat is stratégiai partnerként kezelje, mert adófizető polgárok és "nem a szociális hálót szaggatják" a család fenntartásához.

Az IPOSZ szeretné elérni, hogy az uniós források gazdaságfejlesztésre fordítandó összegének egy része a tagszervezeteket, a tagsági körüket is elérje, például az ipartestületeik támogatásával szolgáltatásnyújtásra, a beszállítóvá váláshoz szükséges gépbeszerzésekre, telephely-kapacitások bővítésére - fejtette ki az elnök. Szerinte a szakképzésbe is mindenképpen be kell vonni az ipartestületeket és a tagságot. El kell érni, hogy képzett mesterek oktassák a szakmunkástanulókat a piacképes tudás megszerzése érdekében - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!