3p

Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe, miközben évről-évre csökken azok aránya, akik motivációs eszközként használják – foglalta össze Dara Péter a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt-vel együttműködésben készített “Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben” felmérés egyik konklúzióját.

Az 1206 gazdasági társaság, költségvetési intézmény és nonprofit szervezet adataira épülő felmérésben az adatszolgáltatás pillanatában a válaszadók 36,1 százaléka tudta csak biztosan, hogy bért emel 2014-ben. Az érintettek között azonos arányban vannak azok, akik még bizonytalanok ebben a kérdésben, illetve akik nem terveznek változást jövőre.

A béremelést tervezők három alapvető szempont szerint döntenek. Vannak, akik egységes elvek alapján, minden munkavállalóra kiterjedően ugyanakkora emelésről határoznak. Mások munkaköri szintenként eltérő mértékben módosítják a kereseteket. Annak ellenére, hogy a leginkább motiváló szereppel a teljesítményarányosan adott béremelés bír, e szempontot érvényesítők vannak kisebbségben.

A felmérésben részt vevő munkáltatók 91,8 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást alkalmazottainak jövőre. Bár többségük azért dönt így, mert kevesebbe kerül, mint azonos összeg bérként történő kifizetése (35,4%), a munkavállalói megszokás (22,6%), a vállalati kultúra részévé válás (18,9%), a társadalmi felelősségvállalás (10,5%) egyaránt szempontként jelentkezik. A juttatások eredeti motivációs eszközként történő biztosítása csupán a döntéshozók 18,9 százalékánál érv. Mindössze az érintettek 6 százaléka ad versenyképességi okokból béren kívüli juttatást – mivel más cégek is biztosítanak ilyet dolgozóik számára.

A kutatási adatokból az látszik, hogy a pihenést, az étkezést, a rekreációt és az öngondoskodás elősegítését célzó juttatásokra egyaránt van igény. A jövőre adni tervezett béren kívüli juttatások toplistáját az idei évhez hasonlóan az Erzsébet-utalvány vezeti – havi 8000 ezer forint értékben. A válaszadók több mint kétharmadánál szinte a teljes dolgozói kör részesült 2013-ban ilyen juttatásban. A mostani gyakorlathoz igazodvajanuártól is lesznek olyanok, akik a kedvezményes adózású 8000 forintos limitet átlépve nyújtanak Erzsébet-utalványt munkavállalóiknak.

A legnépszerűbb juttatások toplistáját a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára, szálláshely alszámlájára, valamint szabadidő alszámlájára utalt juttatás folytatja.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!