2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egy ideig menetrendszerinti belföldi légijárat nélkül marad Magyarország, miután az OLT légitársaság október 15-ével felmondta szerződését az Airport Debrecen Kft.-vel, illetve a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-vel. A német cég május óta üzemeltette a Debrecen-Budapest járatot a Malévval együttműködésben.

Kovács Ágnes, az OLT debreceni kapcsolattartója a Független Hírügynökségnek elmondta: a németek döntését valószínűleg befolyásolhatta, hogy a jegyértékesítés kezdettől fogva döcögött. A járatot öt hónap alatt több mint kétezer utas vette igénybe, a fél órás útra egy oda-vissza érvényes repülőjegy 23 ezer forintba került. Az utolsó vasárnapi járat mindössze hat utast szállított.

Mint arról korábban az mfor.hu is beszámolt, az OLT SAAB 340-es típusú 33 személyes repülőgépei május közepe óta közlekedtek a két város között Malév járatszámmal, az elmúlt hetekben már csak naponta kétszer. Az első útra elvileg május elején került volna sor, ám a start - részben a gyenge értékesítés miatt - hónap közepére csúszott.

Bár a járaton elvileg lehetőséget nyílt belföldi utazásra is, azt elsősorban a Ferihegyről továbbrepülő utasok számára találták ki. "A lépéssel a Malév stratégiai célja, hogy a kelet-magyarországi régió lakossága gyorsan érhesse el légitársaságunk teljes európai és észak-amerikai hálózatát" - mondta el az induláskor Gönci János, a Malév vezérigazgatója.

Sajtóhírek szerint a debreceni repülőtér nem tett le arról, hogy a járatot a közeljövőben ismét forgalomba állítsa, s ezért újabb üzemeltető keresésébe kezdett.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!