Japánban az egyetemről kikerült diákok 22,5 százaléka van munka nélkül, míg 1991-ben arányuk 5,2 százalék volt - közölte egy tokiói kormányilletékes. A helyzet önmagában válságot jelez. Ami még aggasztóbb, hogy jelentős részük nemcsak munkával, de munkakedvvel sem bír, sokan munkát sem keresnek.
Közel félmillió japán diákot kérdeztek meg helyzetéről az év elején a japán munkaügyi minisztérium megbízásából. A most publikált adatok szerint a friss végzettek közül több mint 122 ezer fiatal nem csinál semmit. Egy évvel ezelőtt a hasonló, azaz munkát nem találó, és nem is kereső japán fiatalok száma mintegy 50 ezerrel volt kisebb. Ha a növekedés ilyen ütemben folytatódik, akkor Japán súlyos társadalmi válságba kerül, ilyen sok fiatal munkanélkülit nem bír ki a szociális háló. Mi több, ezek a fiatalok egyszerűen a társadalomba nem akarnak beilleszkedni - idézi a japán kutatókat a Kyodo hírügynökség.
A fiatalok elsősorban azzal a kifogással nem néznek munka után, hogy egyszerű bérmunkásként - mint felmenőik tették - nem akarnak dolgozni. Azzal példálóznak, hogy akik évekkel ezelőtt gyorsan belecsöppentek a tömegmunkába, azok még többnyire most is ott rostokolnak.
A részmunkaidős foglalkoztatást még elfogadják, mert abból is meg lehet élni és kisebb felelősséggel és nagyobb szabadidővel jár. Ez utóbbira szerintük a tanuláshoz is szükség van.
Kapcsolódó anyag
Mennyit ér Magyarországon egy diploma?
Szakképzés és munkaerőpiac: nincs összhang
Japánban nem akarnak robotolni többé
Az egyetemet frissen végzettek több mint 20 százaléka van munka nélkül Japánban.