A társaság árbevétele 3,1 százalékkal 452,1 milliárd forintra, az EBITDA szintén 3,1 százalékkal 194,9 milliárd forintra nőtt - az EBITDA ráta így 43,1 százalékos volt - az egy évvel korábbival megegyezően, idézte a MTI a társaság gyorsjelentését.
A Matáv csoport vezetékes bevételei 2,8 százalékkal csökkentek, a mobil szegmens bevételei 10 százalékkal, a nemzetközi szegmensé pedig 3,2 százalékkal nőttek. Az EBITDA a vezetékes szegmensben az EBITDA 38 százalék, a mobil szegmensben 38,8 százalék, a nemzetköziben pedig 56,2 százalék volt 2003 első 9 hónapja után.
A Matáv jelentésében Straub Elek elnök-vezérigazgató közölte, a cég 2003-ban éves szinten a bevétel-növekedésre valamint a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére tett nyilvános célkitűzése éves szinten megvalósíthatóak, emellett a Matáv a 2003-ra vonatkozó EBITDA ráta célkitűzést 40% feletti értékre módosítja. Straub szerint az idei év első 9 hónapjában a vezetékes területen a díjcsomagok egyértelműen segítettek lelassítani a vonalszám csökkenését, a mobil szegmensben pedig a Westel megtalálta a piaci részesedés és a jövedelmezőség közötti egyensúlyt az erős versenyhelyzetben lévő magyarországi mobilpiacon. A MakTel bevételei növekedtek, ugyanakkor költségeit szigorú ellenőrzés alatt tartotta.
Straub közölte, a Matáv a harmadik negyedévben megállapodást írt alá a szakszervezettel és az anyavállalatnál 2004. évben várható béremelésekről. Ennek megfelelően a béremelés átlagos hatása a Matáv Rt.-nél a következő évre vonatkozóan 5,3százalék lesz.
Javított eredményén a Matáv
2003 első 9 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal, 51,785 milliárd Ft-ra csökkent a Matáv konszolidált nettó eredménye, közölte IFRS jelentésében a Matáv.