2p

A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett Graphisoft Park a következő két évben a jelenlegi 16 ezer négyzetméteres épületállományt a háromszorosára tervezi bővíteni.

A vállalat az SAP magyarországi leányvállalatával kötött megállapodása alapján még 2005-ben megkezdte egy 8000 négyzetméteres irodaépület építését, melynek beruházási értéke mintegy 14 millió euró; az átadás októberben várható.

A következő, várhatóan 2007 közepén átadásra kerülő 9000 négyzetméteres épület vasbeton szerkezeti elemei már a háromszintes mélygarázs feletti első szintnél tartanak. Itt tervezi bővülését többek között a Microsoft magyarországi központja is. Már tervezés alatt áll a Graphisoft Park jelenlegi területének utolsó épülete is, melynek várható átadása 2008-ban lesz, a beruházás értéke 16-18 millió euró között alakul.

A Graphisoft Parkban 2005 végéig összesen 28,4 millió euró értékű beruházás valósult meg. A társaság jelenlegi fejlesztéseit hozzávetőleg 40 millió eurós bankhitelből tervezi finanszírozni.

Az elsősorban informatikai, szoftverfejlesztési és biotechnológiai vállalatoknak helyet adó Graphisoft Park kihasználtsága 2005-ben 93 százalékos volt, míg 2006 elején megközelítette a 100 százalékot. A meglévő bérleti megállapodások időtartama kettőtől öt évig terjed. A társaság által szedett bérleti díjak a kínált magas szintű szolgáltatásoknak megfelelően viszonylag magasak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!