A vezérigazgató az MTI beszámolója szerint hozzátette, a kormány elvárja a MÁV-tól, hogy működését, gazdálkodását jelentősen javítsa. A vezérigazgató jelezte, hogy továbbra sem oldódott meg a MÁV Rt. megfelelő finanszírozása és 2004-től is jelentős deficitre lehet számítani.
Kugler Flórián, a MÁV Rt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy 2004-2006 között 20 százalékkal kell a foglalkoztatás hatékonyságát növelni, ami 10-11 ezer dolgozót érint. Az érintettek 75 százaléka nem kerül ki a munkaerőpiacra, egzisztenciálisan ellátott marad, egy részük nyugdíjba megy, egy részük pedig a tevékenység piacosítása révén kihelyezésre kerül. A maradék 25 százalék kikerül a munkaerőpiacra és ez leginkább az adminisztratív létszámot érinti.
Kugler Flórián szólt arról, hogy jövőre 3.800-3.900 főt érint a létszámhatékonyság javítása. Közülük mintegy 650 dolgozó megy nyugdíjba, várhatóan kétezren végzik majd munkájukat a MÁV kihelyezett tevékenységét ellátó cégnél, illetve körülbelül ezren kerülnek ki a munkaerőpiacra, akik számára szociális csomagot állít össze a MÁV.
A vezérigazgató-helyettes a létszámhelyzettel összefüggésben elmondta, hogy a vasúttársaság a munkaerő-állomány javítására törekszik és magasan képzett fiatal munkaerőt kívánnak alkalmazni. A tájékoztatón elhangzott, hogy jövőre kormánygarancia mellett felvehető mintegy 60 milliárd forint hitelből 40 milliárdot a működésre, 20 milliárdot pályaépítésre fordítanak, a további deficit fedezésére pénzpiaci megoldást alkalmaznak.
Jelentősen kell javítani a Máv gazdálkodását
A kormány szerdai döntése a MÁV Rt. átalakításáról megerősítette a vasúttársaság új stratégiáját, amelyben a minőségi személyszállítás megvalósítása, a pályák felújítása kiemelt helyen szerepel - hangsúlyozta Mándoki Zoltán, a vasúttársaság vezérigazgatója.