Radu Gaspar, az autópályák, országutak kezelésével és építésével megbízott román állami vállalat (CNADNR) észak-erdélyi autópályáért felelős vezetője úgy nyilatkozott: a Kolozs megyei Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Gyalu (Gilau) közötti negyven kilométer hosszú autópályaszakasz 2009 végéig megnyitható a forgalom előtt, ha a következő év költségvetéséből 520 millió eurót fordítanak a beruházás finanszírozására. Romániában a büdzsét még jóvá kell hagynia a november 30-i választások után megalakuló új parlamentnek.
Gaspar szerint az építést végző Bechtel cég várhatóan már 2009. nyár végéig befejezheti az útszakaszt, de a használatba vételhez az autópályát még csatlakoztatni kell az E 60-as országúthoz, ami két bekötő körforgalom megépítését teszi szükségessé. Gaspar közölte: a Bechtel eddig tíz kilométert aszfaltozott le.
Az eredeti tervek szerint a Bechtelnek már az idén el kellett volna készítenie 45 kilométert. A nyár végén azonban a vállalat illetékesei jelezték, hogy csak 25 kilométer út leaszfaltozását tudják elvégezni.
A Szabadság című napilap honlapja csütörtökön arról adott hírt, hogy az idén még ez a 25 kilométer sem fog elkészülni Tordatúr (Tureni) és Járarákos (Valisoara) között, mert a nyomvonalon lévő telkek kisajátítása késik.
A 415 kilométer hosszú, Brassót (Brasov) Borssal összekötő észak-erdélyi autópálya építése 2004 júniusában kezdődött. A munkálatok azonban 2005-ben szüneteltek, mert a román kormány újratárgyalta a kivitelezővel a szerződés néhány pénzügyi záradékát.
Emiatt az autópálya eredetileg 2012-re kitűzött határidejét 2013-ra tolták, de most már ennek betartása is kétségessé vált.
A beruházást eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték, a végső költségek viszont ennek minimum a kétszeresét teszik majd ki.
MTI/Menedzsment Fórum