2p

Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. A következő egy évben a hazai kkv-k kevesebb, mint fele, mindössze 45 százalékuk tervezi alkalmazni valamely természetbeni hozzájárulást - derül ki a K&H közleményéből.

„Az 500 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló negyedéves felmérés eredménye azt mutatja, hogy az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal, 45 százalékra esett vissza azon vállalkozások aránya, amelyek a jelenleg alkalmazható béren kívüli juttatások valamelyikét beépíti bérezési rendszerébe. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez az eddigi legalacsonyabb érték. A juttatásokat illetően továbbra is az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb, annak ellenére, hogy jelentős, 11 százalékpontos csökkenés tapasztalható az elmúlt negyedévhez képest. Jelenleg a cégek negyede tervezi alkalmazni. A második helyen továbbra is a közlekedési hozzájárulás áll, a kkv-k ötöde kívánja így támogatni dolgozóit. A nemrég bevezetett SZÉP Kártya stabilan tartja harmadik helyét, a vállalkozások tizede számol vele” - derül ki a K&H sajtóközleményéből.

A felmérés szerint a különböző ágazatokat tekintve a mezőgazdasági vállalkozások állnak az élen a cafeteria juttatásokat illetően. Több mint felük (64 százalék) tervez nyújtani a következő egy év során béren kívüli hozzájárulást, ezen belül is legnépszerűbb az étkezési utalvány, amelyet a közlekedési költségek megtérítése, illetve a ruhapénz követ. Az ipari vállalkozások esetében közel felük (48 százalék) gondolkodik valamilyen cafeteria juttatásban. Az elemeket tekintve a sorrend megegyezik a mezőgazdasági cégekkel.

A kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások azonos arányban (43 százalék) kalkulálnak valamely béren kívüli járandósággal. Míg azonban az étkezés és utazás támogatása mellett a kereskedelemben a pénzbeli jutalmat, addig a szolgáltató szektorban a SZÉP Kártyát részesítik előnyben. A befektetési típusú béren kívüli hozzájárulások – egészségpénztár, nyugdíjpénztár és életbiztosítás – ugyan kisebb mértékben, de jelen vannak a cafeteria elemek között. Számottevő csökkenés az életbiztosításnál figyelhető meg, amely a felére esett vissza, így jelenleg 3 százalékon áll. Ezek a juttatások továbbra is főként a középvállalkozásokra jellemzőek - zárul a közlemény.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!