2p

Gyártókapacitásainak határához közelít a szlovák autóipar - közölte a szlovák autóipari szövetség (ZAP) bejelentésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán.

Egy, az autóipari szövetség által megrendelt tanulmány szerint a Szlovákiában legyártott gépkocsik száma az idén eléri a 930 ezer darabot, ez 3500-zal több a tavalyinál. "Az idei évben legyártott gépkocsik száma az egymillióhoz közelít, amivel valóban megközelítjük az autógyáraink gyártási kapacitásainak határát" - véleményezte az adatokat Jaroslav Holecek, a ZAP elnöke a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

A szlovákiai autógyárak összesített árbevétele tavaly elérte a 29,7 milliárd eurót, ami közel 4 milliárd euróval volt több, mint egy évvel korábban. Az ország autógyártásból származó exportbevétele 2012-ben 16,6 milliárd euró volt, az összes exportbevétel mintegy negyedét tette ki. Az ágazat termelése 2012-ben mintegy négy és fél milliárd euróval javította az ország export-import mérlegét.

Szlovákiában az autóipar közvetlenül mintegy 60 ezer embert foglalkoztat, miközben az ágazathoz kötődő beszállítók további 160 ezer embernek biztosítanak munkát. Az ország autóipara számára közvetlenül vagy közvetve dolgozók száma az összes foglalkoztatott 9 százalékát teszi ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!