1p

Az építőipart is fenyegető recesszió ellenére beruház és fejleszt a győri központú Leier cégcsoport, amely Kassán építi fel legmodernebb téglagyárát. A több mint ötmilliárd forint értékű beruházást várhatóan a jövő év elején adják át és kezdik meg a termelést.

Komlós Andor az osztrák-magyar cégcsoport ügyvezetője a közlemény szerint elmondta, a legkorszerűbb technológiával működő üzem elsősorban a kelet-szlovákiai és az ukrán piacokra termel majd, de jut majd onnan építőanyag Magyarországra is.

A vállalat vezetője hozzátette, előrejelzéseik szerint ez a térség jelentős infrastrukturális fejlődés előtt áll, amelynek egyik hozadéka az építkezés lesz. A fejlődést a jelenlegi válság csak lelassíthatja, de nem állíthatja meg, ézért érdemes ezekben a régiókban beruházni.

A Leier a magyar szerkezeti építőanyag-gyártás egyik meghatározó szereplője. A teljes közép-európai cégcsoport közel 160 millió eurós, azaz 40 milliárd forintos éves forgalmat bonyolít. A mostani kassai beruházás a családi vállalkozás ötödik téglagyára, ezen kívül Magyarországon kettő, Lengyel- és Horvátországban pedig egy-egy téglagyára működik. A Leier az új beruházással 120 munkahelyet teremt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!