Az Apeh szakemberei megállapították, hogy a prostituáltak tevékenysége adóköteles, munkájukhoz adószámra, valamint vállalkozói igazolvány kiváltására van szükség.
Könnyű belátni, hogy a pénzért végzett nehéz altesti munka szolgáltatás, ennél nyilvánvalóbb szolgáltatás nem nagyon van, és ez egy olyan speciális szolgáltatás, ami szóbeli szerződésen alapul. A bevétel monetáris része egyfelől kézzelfogható - készpénz -, ami után a mai magyar törvények szerint (is) adózni kell, másfelől a szolgáltatást le kell papírozni, mert ugye rendnek lenni kell. A prostinak adószámot kell kiváltania és egyéni vállalkozói igazolványt hozzá.
Az utóbbihoz meg kell határoznia a tevékenységi köröket. Például: főtevékenység "komplex-tevékenység", azaz orális, anális és egyéb (most és itt nem részletezendő) műveletekből álló teljes szolgáltatás. A komplex-ellátás részszolgáltatásait külön-külön is fel lehet (kell?) venni a tevékenységi körbe, már csak azért is, mivel az elszámolás, a könyvelés másként nem vezethető az Apeh számára kielégítő módon.
Problémát jelent ugyanakkor, hogy olyan TEÁOR-számot, ami a prostitúciót takarja hiába keresünk. Ilyen nincs a tevékenységi körökben, ám van olyan, hogy "egyéb szolgáltatás", amibe az adószakemberek szerint beilleszthető, és a minapi ítélet tükrében be is illesztendő a prostitúció.
[ajanlo=1311][igazitas=left/]A vállalkozói igazolvány kiváltásához meg kell adni a vállalkozás telephelyét. Azt azért mégsem írhatja be, hogy "4-es számú főút Budapest, Üllői útba torkolló szakasza", erre a címre a posta nem tudja kézbesíteni számára a hivatalos iratokat, és az Apeh három sikertelen kézbesítést követően fantomvállalkozásnak minősíti a vállalkozását és törli a jegyzékből. Ezután pedig az adóhatóság ismét büntetheti a protituáltat, mivel adószám és vállalkozói igazolvány - jogosultság - nélkül szolgáltat némi testi örömöt a kuncsaftnak.
Tegyük fel, hogy a fent részletezett akadályokon túljutva az egyéni vállalkozó saját lakcímén "szolgáltatja magát", ám újabb megoldandó feladat a könyvelés. A bevett pénzt bevételként kell szerepeltetnie a könyvelésben, ráadásul a bevételt nyugtáznia kell, vagy a közértekből ismerős nyugtával, vagy, ha a kuncsaft igényt tart rá, áfás számlával. (A nullás áfát is fel kell tüntetni a számlán.) Az utóbbi esetben a vevő adatait is fel kell tüntetnie a számlán. Ha mindezt elmulasztja, jöhet az Apeh, és büntethet máris.
Ebből is látszik, hogy előnyös, ha a prostituált közgazdaságilag, pénzügyileg képzett, ért a vállalkozás bürokratikus elemeinek bonyolításához is, és nem csak ahhoz, hogy miként könnyítsen a kuncsaft telítettségén.
Mindehhez képest az a tény már elenyésző problémának tűnik, hogy létezik a magyar kormány által is elfogadott, aláírt New-York-i egyezmény, ami egyébként tiltja a kurválkodást szervezetten, például bordélyházban, így a költségkímélőbb társas vállalkozásról szó sem lehet. Egyelőre.
A New-York-i egyezmény azt is tiltja, hogy a hatóságok nyilvántartást vezessenek az örömlányokról, ám az Apeh az adószám megkövetelésével éppen ezt teszi.
Persze, mint törvénytisztelő adófizető belátom, hogy az adóhatóság elvben helyesen próbál megadóztatni minden bevételt. Az Apeh ugyanis törvényalkalmazó és nem törvényalkotó szervezet, az nem az Apehre tartozik, hogy a prostitúció kérdésköre ma sincs megnyugtató módon elrendezve hazánkban.
Az ember igazságérzete berzenkedik, a precedens értékű ítélet ugyanis nem tűnik támadhatatlannak. (Ezt egyébként jól jelzi, hogy a hírek szerint a közeljövőben egy sor prostituált indíthat pert az Apeh ellen.) A jelek szerint ugyanis a magyar törvények nincsenek összhangban a nemzetközi joggal.
Szemán László
