3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Miközben a válságban ugyan a cégek többsége többek között a képzési kiadások jelentős csökkentéséről döntött, ez korántsem az előrevezető megoldás. A változó gazdasági környezet ugyanis felerősítette a képzések fontosságát, azok ésszerű alkalmazása jelentősen hozzájárulhat a hatékonyabb működéshez, derül ki a Salesjob tanulmányából.

A cégek egy része ismét kezdi belátni annak szükségességét, hogy a szervezet hatékony működésének érdekében szükségük van arra, hogy dolgozóik tréningeken és továbbképzéseken bővítsék ismereteiket. A hatékonyság és a megtérülés azonban ezt a területet is érinti, így mielőtt döntést hoz egy vállalat, célszerű hogy felmérjék a képzési szükségleteket. Ennek során választ kaphatunk arra, hogy a szervezet életében kik azok a személyek, akiknek valamilyen képzésre van szükségük, és arra, hogy milyen képzést igényelnek ezek a munkavállalók.

Annak érdekében, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, s hogy a képzési program, melyet felvázol a HR-es munkatárs, elemzéseket kell végezni, melyek a következő lépéseket kell, hogy tartalmazzák.

1. Szervezeti elemzés
Valójában a szervezet egészének elemzését jelenti, melyben megvizsgáljuk a célokat, a szervezet erőforrásait, és azt, hogy a célok és a lehetőségek milyen összefüggésben vannak egymással. Elsőként tehát a vállalat rövid és hosszú távú céljait kell megvizsgálnunk. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akkor következő lépésként össze kell gyűjtenünk azokat a módszereket, melyekkel a célok a korábbiakban elérhetőek voltak. Ennél a fázisnál törekedjünk arra, hogy megvizsgáljuk, ezek a módszerek mennyire voltak hatékonyak. Végül, de nem utolsósorban a lehetőségekkel kell foglalkozni, mely magában foglalja a szervezet egészének vizsgálatát, s nem csupán az infrastruktúra, az egyes emberek elemzésére kell, hogy kiterjedjen, hanem a munkacsoportok működésére, a hangulatra, a vállalti klímára.

2. Munkaelemzés
Az alábbiakban csak néhány gondolat erejéig térnék ki a munkaelemzés tréning és továbbképzés szempontjából jelentős sajátosságaira. Ahhoz, hogy hatékony képzési programot dolgozzunk ki, szükségünk van arra, hogy az adott munkakörrel kapcsolatban minden lehetséges adatot összegyűjtsünk: munkához szükséges képességek, tudás, attitűdök.

3. Munkaerő-elemzés
Ahhoz, hogy a kidolgozásra kerülő képzési program segítségével megvalósítsuk elképzeléseinket, elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk azokat a dolgozókat, akik a képzésben vélhetőleg részt vesznek majd. Ide tartoznak a főbb személyiségjegyek, pszichés tulajdonságok, melyek az adott munkakör betöltéséhez szükségesek (értékesítők esetében beszélhetünk többek között a rugalmasságról, extraveltáltságról, szociabilitásról, nyitottságról, megfelelő kommunikációs készségekről), s amelyek esetlegesen fejlesztésre szorulnak. A vizsgálatok során a következő kérdésekre kell választ kapnunk. A munkavállalók teljesítménye megfelel-e a lehetőségeknek, vagy valamilyen területen továbbképzésre van szükségük? A dolgozók alkalmasak-e az adott képességek elsajátítására? Milyen területek azok, ahol elengedhetetlen a továbbképzés?

Ha a fenti elemzésekre időt és energiát fordítunk, és a kapott eredményeket értékeljük, akkor könnyedén kirajzolódnak azok a területek, ahol a szervezet életében, a munkavállalók körében elengedhetetlen és hasznos a tréning és a továbbképzés. Ha ezek az irányvonalak megvannak, akkor következő lépésként megkezdhetjük a képzési program kidolgozását.

Forrás: Salesjob

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!