A tájékoztatás szerint a vállalattól távozók megkapták a 2009. február 18-ig járó átlagos munkabérüket és béren kívüli juttatásaikat valamint az év végi prémiumot. A magyar törvények értelmében a Magyar Suzuki Zrt. az önkéntesen távozók állampolgárságát nem hozza nyilvánosságra.
A Suzuki Zrt. hangsúlyozta: az elbocsátások feltételeit az üzemi tanáccsal egyeztetve alakítja ki. A menedzsment és az üzemi tanács között december 4-én kezdődtek egyeztetések a csoportos leépítésről. A vállalat először azokat tájékoztatja, akiket az intézkedés érint. Az elbocsátások részleteiről kizárólag a belső dolgozói tájékoztatás után adnak részletes információkat - hangoztatja a közlemény.
Egy korábban az MTI birtokába került dokumentum szerint a személyzeti igazgató, Izsák György tájékoztatta a munkavállalókat, hogy "a vállalati költségtakarékossági intézkedéseknek megfelelően" január 5-től 13 magyar és 12 szlovák településről megszünteti a munkásszállítást a Suzuki. A listán kisebb falvak mellett Tatabánya, Tata és Komárom is szerepel.
A vállalat közleménye szerint a Magyar Suzuki Zrt. január 5-től csak a gyár 30 kilométeres körzetében üzemelteti buszjáratait. Azoknak az alkalmazottaknak, akik továbbra is dolgozni szeretnének a gyárban, a vállalat a belső szabályzatnak megfelelően hozzájárulást ad, hogy elérhessék a munkásbuszok lakóhelyükhöz legközelebbi megállóját a 30 kilométeres körön belül.
A vállalat hivatalos bejelentése szerint december 8-tól két műszakban termel tovább a Magyar Suzuki Zrt., az intézkedés miatt 1.179 fős létszámleépítést közöltek az üzemi tanáccsal, utóbb az elbocsátottak tervezett számát 1.200 főre módosították, ebben nincsenek benne a próbaidős és a kölcsönzött dolgozók.
A kereslethez alkalmazkodva csökkentették a termelési terveket. Az idén a tervezett háromszázezer helyett csak 280 ezer gépjárművet gyártanak, a jövő évi gyártási terv pedig egyelőre 210 ezer gépkocsi, azonban piaci fejleményeket követve a gyártási tervet havonta felülvizsgálják - közölte a Magyar Suzuki Zrt.