Chris Woodruff, a BA Rt. vezérigazgatója közölte azt is, hogy emellett közel 190 munkavállaló önként távozik. A cég - közlése szerint a szakszervezetekkel egyetértésben - még márciusban indította el az előrehozott nyugdíjazási, a korai nyugdíjazási és az önkéntes távozás programját. Woodruff azonban úgy véli: a dolgozók létszáma még mindig túl magas, ezért további csökkentésre van szükség.
Mint ismert, a BA vezetése még januárban közölte a szakszervezetekkel, hogy át kell alakítani a társaságot, csökkenteni fogják a létszámot. A lépések célja, hogy olcsóbban, hatékonyabban és versenyképesen működjön a vállalat. A most bejelentett létszámcsökkentésről április 26-án értesítették az érdekképviseleteket, derül ki az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményből.
"Az új vezetés egy túlfoglalkoztatott és alacsony hatékonyságú céget örökölt Ferihegyen, ami nagyon drágává tesz minket a légitársaságoknak. Ez Közép-Európa legdrágább repülőtere" - véli a vezérigazgató. - "Ugyan átlagosan öt százalékkal már lejjebb vittük díjainkat, de további mérséklésre van szükség, ha versenyben szeretnénk maradni, és növekedni kívánunk. Most az elbocsátások jelentik az egyetlen utat ahhoz, hogy hosszú távon a legtöbb munkahelyet őrizzük meg."
Hozzátette: céljuk, hogy a kötelező érvényű leépítés mértéke a lehető legkisebb legyen. Ennek érdekében vezették be az önkéntes távozási és a nyugdíjazási programot, melyek jelentős mértékben csökkentették az eredetileg tervezett kötelező érvényű elbocsátások számát. A vezérigazgató szerint a leépítés mértéke jóval a kormánnyal kötött privatizációs szerződésben meghatározott szint alatt van.
Korábbi hírek szerinta következő három évben összesen a munkavállalók 18 százalékának (ez a magyar kormány által engedélyezett maximum) elbocsátását helyezte kilátásba a vezérigazgató.
Menedzsment Fórum