Az álláskeresési folyamatban a pályázatküldést követő személyes felvételi beszélgetések során csak az első interjú-fordulóban lehet tét, hogy osztályozós módon átengedik vagy eltanácsolják a jelentkezőt. A további pályázati fordulók már inkább kemény üzleti tárgyaláshoz hasonlítanak, ahol a kölcsönös szolgáltatások nyújtása és az együttműködési szerződés körvonalazódik, ölt formát. (Vesd össze: a korábbi cikkekben is említett önreklámkampány.) Vagyis míg egy egyszeri vizsga felfogható egyfajta színészi-színpadi fellépésnek is, ahol a magabiztosság, a határozottság és a beszédkészség átlendíthet a nehezebb pillanatokon, addig itt egy sokkal mélyebb kommunikáció zajlik: empátiánk, szakmai kompetenciánk, sőt kompatibilitásunk kerül a mérlegre.
A MUNKA FRONTJAIN
A munkahelyen, és a munkaerő-piaci közlekedésben a szóbeli, írásbeli és viselkedésbeli kifejezőkészségünket szinte folyamatosan értékelik, kimondottan kimondva és kimondhatatlanul kimondatlanul (!) Vagyis minden döntésünkkel és cselekedetünkkel naponta vizsgázunk. (A túlzott megfelelés kényszere okozta hatványozott stressz azonban káros lehet az egészségre!) Az egyéni ambíció táplálta vezetővé váláshoz egyre értékorientáltabb, szakmailag megalapozott üzenetekkel, továbbképzéssel, egyéni kezdeményezésekkel és csoporttámogatással juthatunk el.
A piacgazdasági átalakulás óta az egyre képlékenyebb és megfogalmazhatatlanabb értelmiségi létnek szerintem a felsőfokon való képzettség mellett sokkal inkább a társadalmi összefüggések megértése, az önálló gondolatok közérthető és konstruktív közlése (kifejezése) képezi az alapját. Ezt a folyamatot szolgálja a kifejezőkészség fejlesztése is, mint a személyiségfejlesztés egyik aspektusa.
Kifejezőerő-piac: vizsgák egy életen át
A kommunikáció egyik alapeleme a kifejezőkészség, amit a befogadó olyan erőként érzékel, amely számára gondolatainak mederbe terelését, illetve megerősítését segíti elő
