A részletekről amerikai idő szerint péntek reggel, magyar idő szerint délután három órakor tart majd sajtótájékoztatót a detroiti cégközpontban Fritz Henderson, a GM vezére. Az amerikai lap szerint a vezér ekkor jelenti majd be hivatalosan, hogy - mindössze 40 nap után - a cég kilép a csődvédelemből.
Az amerikai kormány összesen 60 milliárd dollárt adott ki annak érdekében, hogy megmentse a GM-t. Ez azonban azzal jár, hogy megszűnik a cég függetlensége: korábbi hírek szerint az új GM 60 százalékát az amerikai kormány fogja birtokolni. Kanada, illetve Ontario kezébe kerül a vállalat 12 százaléka, egy szakszervezeti egészségügyi alapé lesz 17,5 százalék, a jelenlegi kötvénytulajdonosok pedig 10 százalékot kapnak.
A csődvédelem 40 napja alatt – az amerikai kormány segítségével – a GM megszabadult adósságainak nagy részétől. A cég emellett megkapta az engedélyt arra, hogy még életképes üzletrészeit átvigye az új, 60 százalékban már az amerikai kormány által birtokolt cégbe.
A GM sok márkájától kénytelen volt megválni, viszont fő márkáit, köztük a Chevroletet és a Cadillacet átviheti az új GM-be.
Korábbi hírek szerint a cég 172,8 milliárd dollár adósságot halmozott fel. Az átalakítás részeként megszüntet 21 ezer munkahelyet, bezár 12-20 üzemet és felszámolja a hatezer márkakereskedés negyven százalékát. A GM jelenleg 92 ezer embert foglalkoztat az Egyesült Államokban.
Menedzsment Fórum