5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kiadott engedélyek 31 százaléka kínai munkavállalókhoz került 2012 első három hónapjában, így az érvényben lévő összes engedély 5501 darabra emelkedett körükben.

A magyar munkavállalókkal kapcsolatban egyre többször hallani olyan híreket, miszerint sokan komolyan fontolóra veszik az ország elhagyását és az idegen országban történő munkavállalást, ráadásul a német statisztikai hivatal nemrég meg is erősítette a magyarok fokozódó kivándorlási szándékát: tizenöt éve nem regisztráltak ennyi magyar bevándorlót Németországban, mint tavaly.

Magyarország ugyanakkor vonzó célpont az álláskeresők számára - ezúttal a külföldiek körében. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat statisztikája szerint ugyanis 2012 első negyedévében az előző évihez képest több munkavállalási engedélyt adtak ki, ami hozzájárult az érvényben lévő engedélyek számának jelentős növekedéséhez is.

A kínaiak és az ukránok szeretnének leginkább nálunk dolgozni

2012 első negyedévében összesen 2625 új engedélyt adtak ki, melynek többsége egyéni engedély volt és mindössze 6 darab mezőgazdasági szezonális engedély került kiadásra az NFSZ összefoglalója szerint. Ezzel éves alapon 2,1 százalékkal emelkedett az új engedélyek száma.

Ha megvizsgáljuk, melyik országokból érkeztek idén a legtöbben, akkor elmondható, hogy az Európán kívüli országok munkavállalói kedvelik leginkább hazánkat, ráadásul előző év azonos időszakához képest 10,1 százalékkal 1683 darabra emelkedett is a kiadott engedélyek száma. Ezzel szemben a nem uniós európai, illetve nem uniós szomszédos országokból most kevesebben akartak nálunk dolgozni. Ennek megfelelően a legtöbb engedélyt az év első három hónapjában a kínai (815 darab), az ukrán (405 darab) és a szerb (197 darab) állampolgárok kapták, ami azt jelenti, hogy az új külföldi munkavállalók körében 31 százalékban képviseltették magukat a kínaiak, 15,4 százalékban az ukránok és 7,5 százalékban a szerbek. A kínai állampolgárok száma egyébként egy év alatt 12,1 százalékos növekedést mutatott, miközben 2011 első negyedévében is a mostanihoz hasonlóan kínaiak igényelték a legtöbb új engedélyt.

(Forrás: NFSZ)

Nemzetgazdasági ágak szempontjából vizsgálva a kérdést, elmondható, hogy az újonnan kiadott engedélyekkel a legtöbben, 676-an a kereskedelem és gépjárműjavítás területén dolgozhatnak, 515-en a feldolgozóiparban, 444 új munkavállalót pedig a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektora fogadott be. Ráadásul 680 darab engedély, vagyis az összes negyede szakképzettséget nem igénylő foglalkozáshoz lett kiadva az első negyedévben. Az elmúlt időszakban többször lehetett hallani az elvándorlást fontolgató orvosokról és egészségügyi dolgozókról, a mostani statisztika alapján viszont úgy tűnik, hogy ez a terület a külföldről érkezők számára sem túl vonzó, hiszen az első negyedévben mindössze 11 engedélyt adtak ki egészségügyi munkavégzés céljából.

Több mint 5500 érvényes engedély van a kínaiaknál

Az NFSZ statisztikája szerint 2012. március 31-én az érvényes munkavállalási engedélyek együttes száma 18 784 darab volt, ami előző év azonos időszakához képest 6,1 százalékkal magasabb. Akárcsak a most kiadott engedélyek esetében, az érvényben lévőknél is egy év alatt az Európán kívüli országok állampolgárainak engedélye növekedett - a szomszédos nem uniós és más nem uniós európai országokból 2012 első három hónapjában 2011-hez képest kevesebb állampolgárnak volt meg az engedélye a munkavállalásra.

(Forrás: NFSZ)

"Az érvényes engedélyek száma a legmagasabb a kínai (5501 darab), az ukrán (4363 darab) és a szerb (1780 darab) állampolgárok körében volt 2012. március 31-én. Előző év azonos időpontjához képest a legnagyobb mértékben az érvényes engedélyek száma a horvát (84,2 százalék) az iráni (32,9 százalék) és a kínai (31,8 százalék) állampolgárok esetében emelkedett. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a horvát érvényes engedélyek száma így sem haladja meg a 300 db-ot, az iráni állampolgároknál a 200-at, viszont a kínaiak esetében 5 500 fölötti létszámról beszélhetünk. Emellett kiemelhetjük még az indiai, thaiföldi, mexikói állampolgárokat, ahol szintén emelkedett az érvényes engedélyek száma" - olvasható a statisztikában.

Nemzetgazdasági ágak szerint az engedélyek eloszlása megegyezik az első három hónapban kiadott engedélyek megoszlásával, hiszen a legtöbb a kereskedelem és gépjárműgyártás (4376), a feldolgozóipar (3645) és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (3347) területéhez kapcsolódik. Az engedélyek közel egyharmadával pedig szintén szakképzettséget nem igénylő munkát lehet végezni, ugyanakkor kimagasló, közel 5000 darabos a kereskedelmi és szolgáltatási munkákra feljogosító engedély. A humán-egészségügyi-szociális ellátás területén pedig összesen 185 érvényben lévő engedély van kiadva a 2012. március 31-i adatok szerint, tehát a külföldi munkaerő ha kis mértékben is, de valamit képes javítani a hazai egészségügy helyzetén. 

SzS.
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!