Már a szórakozóhelyeken próbálják elérni a fogyasztókat a dohánygyártók, miután a gazdasági reklámtörvény legutóbbi módosítása még a Forma-1-es autóversenyeken is megtiltotta reklámjaik kihelyezését.
A jogszabály ma már kizárólag a dohányáru eladási helyén való bemutatására és árfeltüntetésére ad lehetőséget a gyártóknak, ezért egy időben a boltokat "betakaró" márkareklámok jelentek meg. A fogyasztóvédők és a dohányzás visszaszorításáért küzdő civilek éppen ezért el kívánják érni, hogy pontosan határozza meg a jogszabály, mit ért "eladás helye", illetve "árubemutatás" alatt, számol be a Népszabadság.
Az ilyen hirdetéseket megtorpedózó perek következtében a dohánygyárak a promóciókra álltak át, melyek során több tízezer ember adatait gyűjtötték be. Ennek kapcsán Pálfalvi Márta, a Philip Morris Magyarország kommunikációs vezetője a Népszabadságnak azt mondta, hogy a promóció a felnőtt fogyasztók márkaválasztásában játszik fontos szerepet, mivel a dohányzásellenesek állításával szemben a hazai fogyasztó egyáltalán nem márkahű. Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy a hoszteszpromóciók kapcsán is rövidre fogják a jogalkalmazói gyeplőt.
Kérdés, hogy a bírói döntések nyomán leállnak-e a cigarettapromóciók, és mi lesz az új "kreatív" ötlet. A gerillamarketing legutóbbi eszköze például az utcán "véletlenszerűen" szétszórt, az egyes cigarettamárkákat népszerűsítő szórólap, olvasható a Népszabadságban.