3p

A paksi atomerőmű a következő években folyamatosan keres középfokú képesítésű, műszaki területen végzett szakembereket. Erről Dobos István, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója beszélt kedden a Liga Szakszervezetek regionális szakképzési fórumán Pakson.

A Liga Szakszervezetek országos szakképzési fórumsorozatának harmadik rendezvényét tartotta Pakson. Az elsőn, Győrben az autóipar került fókuszba, a másodikon, Nyíregyházán, hiányszakmákkal foglalkoztak. A keddi paksi konferencián a villamosenergia-ipar szakemberigényéről esett szó.

Szabó Imre, a Liga országos koordinátora az MTI-nek elmondta, hogy kedvezően változott a szakképzést érintő döntési mechanizmus, és 2008-ban már a gazdaság szereplői is részt vehettek benne. Örvendetesnek nevezte, hogy a régiós fejlesztési bizottságok létrehozásával decentralizált döntések születhettek a beiskolázásról.

A koordinátor szerint az új döntési rendszer jobban szolgálja a gazdaság igényeit. Keresetvezérelt szakképzési rendszer jön létre, és olyan szakembereket képeznek ki az intézmények, amilyenekre tényleg szüksége van a gazdaságnak - fogalmazott.

Dobos István, a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. humán igazgatója az MTI-nek elmondta, a cégnél műszaki szintentartási program szolgálja a szakember-utánpótlást.

Az atomerőműben a 2005-ben kezdődött generációváltás és az üzemidő-hosszabbítás előkészítése generál többletmunka-igényt. Alapvetően a középszintű végzettséggel rendelkező műszaki területen végzett szakemberek iránti igény nő meg - mutatott rá -, elsősorban gépész, villamos, és irányítás-technikai szakembereket keresnek.

Hozzátette, az igények változását jelzik a paksi Energetikai Szakközépiskolának (ESZI). Az együttműködés a teljes MVM cégcsoportot érinti. A cégek vezető munkatársai az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány kuratóriumának tagjaként közvetítik az igényeket. Ennek eredményeként az iskolában már megnövelt létszámmal indultak a gépész, irányítás-technikus és villamos szakképzések.

Dobos István beszámolt róla, hogy a PA Zrt. munkavállalói létszáma csökkent, az évet várhatóan 2330 fővel zárják. A létszámcsökkentés nem érinti a műszaki üzemviteli és karbantartó személyzetet, itt az utánpótlás folyamatos. Az ezeket kiszolgáló gazdálkodási és humán területen történt leépítés. 2005 óta 670 ember vonult nyugdíjba, jövőre kettőszázan válnak erre jogosulttá.

A jövő évi szakemberigényről Dobos István még nem tudott pontos adatot mondani, de szerinte várhatóan 30-50 műszaki szakemberre lesz szükségük 2009-ben, és hasonló létszámra a következő években is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!