2p

Kreatívszínvonalának továbbfejlesztésére, valamint kreatívrészlegének átstrukturálására kreatívpartneri pozíciót hozott létre a Neo Interactive. A feladatkör betöltésére a menedzsment Kaszás Györggyel szerződött.

Soós Gergely, a neo ügyvezetőjének elmondása szerint a Kaszás Györggyel kötött partneri megállapodás egy újabb lépés abban a tervszerű folyamatban, amelynek keretében például (márka)stratégiai igazgatóval bővült a cég a nyár végén.

Kaszás György még 2006 elején, 18 év után távozott a McCann Ericksontól, hogy független saját cégét vezesse, amely offline reklámmegbízásokat teljesít, illetve, hogy szakmai tudásmenedzsmenttel és képzéssel (tréningekkel és coaching-gal) foglalkozzon. Ezeket a tevékenységeit a neo-val végzett munkája mellett is folytatja, áll a társaság közleményében.

"Már 2002-ben leírtam, hogy egy nem túl távoli jövőben majd internetes ügynökséggel szeretnék dolgozni. Ugyanis az a határozott véleményem, hogy nincs olyan, hogy offline vagy online kreativitás. Csak egyfajta kreativitás létezik, amire az internet nagy teret biztosít" - indokolta lépését Kaszás.

Kaszás feladata a Neo Interactive–val való együttműködésben a kreatívtudás-menedzsment, az, hogy felkészítse az ügynökséget a megnövekedett szintű kreatívfeladatok ellátására, és támogassa a cég üzletfejlesztési, továbbá belső, illetve kifelé irányuló képzési tevékenységeit.

További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!