Így már csak egy - a gdanski - marad meg a három nagy lengyel hajógyár közül. Az iparág évek óta válsággal küzd, a gyárakat állami támogatás tartotta életben, ezt azonban az Európai Bizottság jogtalan, versenytorzító gyakorlatnak minősítette, és elrendelte az üzemek eladását. A hajógyáraknak különben vissza kellett volna fizetniük a támogatást, ez az azonnali csődöt jelentette volna.
A gdynai és a szczecini hajógyárat a United International Trust nevű társaság vette meg májusban azzal az ígérettel, hogy folytatja a termelést. Erre vonatkozó konkrét terveket azonban egyelőre nem mutatott be a Holland-Antillákon, egy adóparadicsomban bejegyzett cég.
A gdynai üzemből 3350 alkalmazottat bocsátanak el, Szczecinben 1200 hajógyári munkás veszíti el munkáját. Fejenként 20 ezer - 60 ezer zloty (1,2 millió - 3,8 millió forint) közötti végkielégítést kapnak, valamint átképzést és segélyt, amíg el nem helyezkednek.
A harmadik üzemet, a Szolidaritás szakszervezet bölcsőjének és a közép-kelet-európai rendszerváltás kiindulópontjának számító gdanski hajógyárat egy ukrán társaság vette meg, amely most az üzleti tervhez vár jóváhagyást Brüsszeltől.