Vadadi Zsolt tájékoztatása szerint a ferrit divízió már hét éve veszteséges, 2005-ben havi 50 milliós veszteséggel működött a részleg. Mint mondta, ennek oka az, hogy az elmúlt években az európai piacokon kétharmadára csökkent a ferrit, vagyis a transzformátormag iránti kereslet, ráadásul az európai gyárak még saját piacaikon sem tudják felvenni a versenyt a kínai gyártókkal.
Elmondta: 2000-ben 16 nagy cég volt, most 11, hat éve még importra szorult Európa, ma pedig túlkapacitás van. Jelenleg 20 ember dolgozik még a ferritüzemben, ők a bontással, és az utolsó megrendelések csomagolásával foglalkoznak. Ezzel a tevékenységgel felhagynak a rétsági gyárban, és nem is helyezik át más országba - mondta Vadadi Zsolt.
A transzformátorok, a chip-induktorok és a chip-kondenzátorok gyártását a megmaradó három divízióban továbbra is Rétságon folytatják, e három részlegen 160-170 embert foglalkoztatnak. A ferritüzem megszűnésével jobb állapotú lesz a cég - tette hozzá az igazgató.
A tavalyi gazdasági évben 65 millió euró volt a rétsági gyár árbevétele, ez az összeg 58 millió lesz a március végén záruló évben. A múlt évi 190 ezer eurós veszteség ez évre már 700 ezer euró. A TDK rétsági gyára tíz éve települt a nyugat-nógrádi városba, és tíz évre kapott mentességet az iparűzési adó megfizetése alól az önkormányzattól.
Vadadi Zsolt elmondta: nincs összefüggés a mentesség lejárta, és az egyik részleg felszámolása között, sőt a veszteség csökkentése okán több adót fog fizetni a gyár.
Kapcsolódó anyagok:
A TDK is leépíti a magyar dolgozókat