A dolgozókat december 1-i hatállyal küldik el az elektronikai alkatrészeket gyártó üzemből - közölte Kisgergely István.
A leépítés oka, hogy a cég legnagyobb partnere, a Sony gödöllői gyára nem újította meg a beszállításra vonatkozó szerződést a céggel - indokolta az intézkedést Gulyásné Sándor Anna, a társaság személyzeti vezetője. Közlése szerint az állományban lévők száma jelenleg 134, ám ténylegesen csupán 114-en dolgoznak a cégnél. Vagyis az elbocsátás azt jelenti, hogy mindössze 38 ember marad a Dai Dongnál.
A jövő terveiről egyelőre nem tudtak nyilatkozni a fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó cégnél, amely 1997 óta működik a Heves megyei településen. Annak idején a koreai anyavállalat 4 millió dolláros befektetéssel hozta létre az üzemet a város ipari parkjában.
A koreai vállalattól kikerülő dolgozók várhatóan el tudnak helyezkedni más, a Hatvani Ipari Parkban működő cégeknél - mondta Érsek Zsolt, a 35 ezer lakosú település polgármestere. Példaként említette, hogy a Bosch hatvani gyárában az év végére a tervek szerint 3 ezerre nő a dolgozók létszáma.