Hétfő délelőtt a Pest megyei Monorierdőnél a Budapest felé közlekedő InterCity vonatba beleszaladt egy személyvonat. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a jelenlegi adatok szerint a balesetben hárman haltak meg a helyszínen, négyen életveszélyes, négyen pedig súlyos sérülést szenvedtek, őket mentőhelikopter vitte kórházba. Közülük egy ember a kórházba szállítás után halt meg.
Szemtanúk beszámolója szerint a Budapest felé közlekedő InterCity vonat az állomás előtt lelassított, lehet, hogy meg is állt, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat. Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, hogy a személyvonat mozdonya az előtte haladó szerelvény alá fúródott, több vagon leesett a sínekről. A tűzoltók a sérülteket az ablakokon keresztül mentették ki.
Délután három óra körül a MÁV speciális darus kocsija megkezdte az egymásba szaladt két szerelvény roncsainak szétválasztását. Dobson Tibor, az OKF szóvivője a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy 30 tűzoltó dolgozik a szétroncsolódott kocsiban, hogy széthúzza az egymásba csúszott elemeket. Tájékoztatása szerint keresik a kocsi fekete dobozát, amelyből a későbbi vizsgálat során következtetéseket lehet majd levonni a baleset körülményeiről. A szóvivő közölte, hogy a műszaki mentési munkálatok feltehetően késő estig eltartanak, a vasútvonalon valószínűleg még kedden sem áll helyre a közlekedés.
A munkálatokat a Monori Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csaknem ötven munkatársa segíti. A helyszíni szemlét a mentés befejezése után ügyész és szakértők bevonásával kezdi meg a rendőrség.
Juhász Sándor, Monorierdő polgármestere szerint a hivatal dolgozói a rendőrséggel együtt összegyűjtik a sérült utasok kocsiban maradt csomagjait. A helyszínen hagyott tárgyakról a rendőrök fényképeket készítenek, azokat leltározzák, majd valamennyit a hivatalba szállítják, ahonnan később a tulajdonosok elvihetik a csomagokat.
A polgármester azt is elmondta, hogy szemtanúk szerint az álló vonat utolsó kocsijába belefutó személyvonat vezérkocsijának vezetője - látva az elkerülhetetlen katasztrófát - hátraszaladt a kocsiban, miután észlelte, hogy már nem tud segíteni.
MTI/Menedzsment Fórum