3p

Jóváhagyta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. megvásárolja az E.ON Földgáz Storage Zrt.-t - közölte a MEKH.

A hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy az MVM 2013. május 9-én érkezett beadványában kérte a MEKH jóváhagyását az E.ON Földgáz Storage Zrt. megvásárlásához, a cégben az engedélyezéssel 100 százalékos mértékű közvetlen befolyást szerezhet.

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. a Magyarországon található földgáztároló telepein gáztárolási tevékenység végzésére jogosult.

A MEKH a kérelem és a benyújtott iratok vizsgálata alapján megállapította, hogy az ügylet végrehajtása nem veszélyezteti az ellátásbiztonságot, az engedélyköteles tevékenység folyamatosságát, és megfelel a földgázellátásról szóló törvényben foglalt követelményeknek - olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy az érintettek már kézhez kapták az engedélyezésről szóló határozatot.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztus elején engedélyezte, hogy az MVM irányítást szerezzen az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. mellett az E.ON Földgáz Storage Zrt. felett is.

Az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló megállapodást az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2013. március 28-án írta alá, a vételár az MVM akkori tájékoztatása szerint megközelítőleg 870 millió euró (több mint 250 milliárd forint). A vételár magában foglalja az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. hozzávetőleg 350 millió euró értékű részvényeit és a két társaság egyéb átvállalt kötelezettségeit. A végleges ár a záráskori gázkészletektől függ.

A megállapodás értelmében az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. részvényeinek száz százaléka, vagyis a két cég minden vagyontárgya az MVM Csoport tulajdonába kerül, beleértve az E.ON Földgáz Trade Zrt. földgázkészletét és az E.ON Földgáz Storage Zrt. tárolóiban található párnagázt.

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON-csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. négy földalatti tárolója összesen 4,43 milliárd köbméter mobilgáz kapacitású, amely  Magyarország teljes 2012. évi földgázfogyasztásának mintegy felét, a teljes éves lakossági gázfogyasztásnak megfelelő mennyiséget tesz ki.

A tranzakció lezárultával ismét hazai társaság üzemelteti majd a 2,17 milliárd köbméteres névleges mobilgáz kapacitású zsanai, a 340 millió köbméteres pusztaedericsi, az 1,64 milliárd köbméteres hajdúszoboszlói és a 280 millió köbméteres kardoskúti földgáztárolót.

Az E.ON-csoport 2006-ban 300 millió euró készpénzért és 600 millió euró hitel átvállalásával vásárolta meg a Mol Földgáztároló  Zrt. és a Mol Földgázellátó Zrt. százszázalékos részvénycsomagját. Az E.ON Földgáz Storage Zrt. 2007-2009. között 32 milliárd forint (mintegy 110 millió euró) értékű beruházással 600 millió köbméterrel megnövelte a Zsanai Földalatti Gáztároló kapacitását, ezzel a létesítmény a kelet-közép-európai térség egyik legnagyobb földgáztárolója lett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!